Atlétika
Szabó Beatrix

A bronzéremért játszhat szombaton a TFSE-MTK

Publikálva: 2020.03.06 Frissítve: 2020.03.07 Kosárlabda női

A Magyar Kupa elődöntőjét ugyan 99–90-re elveszítették Bernáth Rékáék, egyértelmű, hogy derekasan helytálltak a sorozat címvédőjével, a Sopron Baskettel szemben.

Emelt fővel hagyhatta el a pályát Pécsen a Magyar Kupa elődöntője után a TFSE-MTK. A vártnál ugyanis sokkal jobban megnehezítette a címvédő Sopron Basket dolgát: az első és a harmadik negyedet is megnyerte, összességében pedig csak kilenc ponttal (90–99) kapott ki úgy, hogy a bajnokság alapszakaszában hazai pályán 22 (65–87), míg idegenben 32 (73–105) ponttal maradt alul Magyarország első számú női kosárlabdacsapatával szemben – amely egyébként sorozatban 15. alkalommal jutott be a kupadöntőbe, és kilencedszer nyerheti azt meg.

Remek dobóteljesítménnyel kezdtek a kék-fehérek, ennek köszönhetően vezettek egészen az első félidő hajrájáig (két alkalommal, 10–2-nél és 32–24-nél nyolc ponttal is), a soproniak a 18. percben tudtak először előnybe kerülni. Onnantól úgy tűnt, már kézben tartják a találkozót, de a TFSE-MTK szívósan küzdött, és a második félidő elején, 52–52-nél kiegyenlített, a harmadik negyed felénél, 61–60-nál pedig a vezetést is átvette a jól játszó Bernáth Réka hárompontosával. 64–64 után azonban nyolc pontot dobott zsinórban a Sopron, és onnan már célba ért.Két amerikai légiósa, a két Jenkins, a 31 pontig jutó Chanise és a kereken 20-at hintő Alisia tolta a leginkább a TFSE-MTK szekerét, amelyben Süle Krisztina egyáltalán nem játszhatott, a szerb Krisztina Arszenics pedig csak 31 másodpercet tudott a pályán tölteni. Két kulcsemberről beszélünk… Odaát viszont öten is tíz pont fölé kerültek, a 22 éves Weninger Virág pedig váratlanul nyerőemberré lépett elő a maga 23 perc alatt dobott 16 pontjával – csupán egyetlen dobást rontott a fiatal hátvéd a nagy magassági fölényben játszó zöld-sárgáknál.

A TFSE-MTK szombat délután fél háromtól a bronzéremért játszhat.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!