Keresés

Tisztes helytállás Kijevben (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.03.18 Frissítve: 2019.03.18 Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni labdával a 6., összetettben a 20. helyen végzett a ritmikus gimnasztikázók kijevi Grand Prix-versenyén.

Március már a versenyszezon eleje, de még tulajdonképpen az előszezon vége is egyben, a ritmikus gimnasztikázóknak. Az új gyakorlatokat szinte már mindenki bemutatta „élesben”, innen az egyre biztosabb végrehajtás és finomítás a cél, hiszen közeleg április, a világkupa-sorozat nyitánya; majd májusban Európa-bajnokság, szeptemberben olimpiai kvalifikációs világbajnokság következik.

A hagyományos kijevi GP – és nemzetközii versenyen – melyet a sportág egyik „alapító anyja”, a 87 esztendős Albina Gyerjugina tiszteletére rendeznek meg – így aztán igencsak színes és erős mezőny gyűlt össze, benne a magyar felnőtt és juniorválogatott tagjaival. Az egyéni GP-versenyben induló Pigniczki Fanni összetettben a 20. helyen végzett és bejutott a labda szerenkénti döntőbe, melyben a 6. helyen zárt. Juhász Anna a felnőtt nemzetközi versenyben lett 22., míg a juniorválogatott remekül szerepelt, a kéziszercsapat kétszer is dobogóra állhatott (összetett és 5 szalag), méghozzá sportági nagyhatalmak egységeit is megelőzve.

A kijevi felnőtt GP – melyre az oroszok szokás szerint nem a legjobb tornászaikat küldték el – a favoritok hiányában változatos versenyt hozott. A hazaiak 2002-es születésű üstököse, Vlada Nikolcsenko két aranyérmet is megszerzett és tíz év után első ukránként tudta megnyerni az összetettet. A többi aranyat elosztotta egymás között az orosz Jekatyerina Szeleznjova, a grúz Szalome Pazsava, valamint a bolgár Katrin Taszeva. Az azért figyelmeztető jel a többieknek, hogy a „betétprogramnak” számító felnőtt nemzetközi versenyt a fehérorosz Anasztaszija Szalosz olyan pontszámmal nyerte meg, amellyel simán megverte volna a GP-elsőt.

A kéziszercsapatok versenyében az ukrán egység háromból háromszor állhatott fel a dobogó tetejére, pedig ott voltak a mezőnyben a világbajnok olaszok is – ráadásul még egy rekordot is felállítottak a hazai tornászok. Az összetett versenyben Ukrajna 16.8-as nehézségi pontszámú, 24.650-re értékelt gyakorlatot mutatott be 3 karikával és 2 pár buzogánnyal – ez a nagy versenyen regisztrált legnehezebb gyakorlat azóta, hogy a Nemzetközi Tornaszövetség eltörölte a 10 pontos nehézségi határt.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
GYERJUGINA-KUPA, GRAND PRIX- ÉS NEMZETKÖZI VERSENY, KIJEV
FELNŐTT GP
Egyéni összetett. 1. Vlada Nikolcsenko (Ukrajna) 77.950, 2. Katrin Taszeva (Bulgária) 76.650, 3. Jekatyerina Szeleznjova (Oroszország) 75.800, ...20. Pigniczki Fanni 61.400.
Szerenkénti döntő. Karika. 1. Nikolcsenko 20.900, 2. Szeleznjova 20.750, 3. Taszeva 19.850. Labda: 1. Szeleznjova 21.050, 2. Nikolcsenko 19.200, 3. Anasztaszija Guzenkova (Oroszország) 19.200, ...6. Pigniczki Fanni 17.700. Buzogány. 1. Szalome Pazsava (Grúzia) 19.700, 2. Hrisztina Pohranyicsna (Ukrajna) 19.650, 3. Darija Trubnyikova (Oroszország) 19.600. Szalag. 1. Taszeva 18.250, 2. Jeva Melescsuk (Ukrajna) 18.200), 3. Nikolcsenko 17.700.
Együttes kéziszercsapat, összetett. 1. Ukrajna 46.400, 2. Izrael 46.250, 3. Olaszország 41.600.
Szerenkénti döntők. 5 labda. 1. Ukrajna 24.800, 3. Izrael 23.650, 3. Olaszország 22.600. 3 karika + 2 pár buzogány. 1. Ukrajna 23.850, 2. Izrael 22.550, 3. Olaszország 22.450.

FELNŐTT NEMZETKÖZI VERSENY
Egyéni összetett: 1. Anasztaszija Szalosz (Fehéroroszország) 79.500, 2. Olena Djacsenko (Ukrajna) 74.850, 3. Marija Szergejeva (Oroszország) 73.300, ...22. Juhász Anna 57.050. Karika: 1. Djacsenko 21.100. Labda: 1. Szalosz 21.450. Buzogány. 1. Djacsenko 19.650. Szalag. 1. Szalosz 18.750.

JUNIOR NEMZETKÖZI VERSENY
Csapatverseny. 1. Ukrajna 144.050, 2. Fehéroroszország 142.200, 3. Bulgária 140.700, 4. Magyarország (Bernát Szófia, Kocsis Evelin, kéziszercsapat: Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza) 131.800
Egyéni összetett. 1. Anasztaszija Szimakova (Oroszország) 69.000, 2. Nikol Kraszjuk (Ukrajna) 66.550, 3. Eva Brezalieva (Bulgária) 66.300, ...10. Kocsis Evelin és Bernát Szófia 56.300–56.300.
Szerenkénti döntők. Kötél. 1. Szofija Agafonova (Oroszország) 17.750, ...8. Bernát Szófia 13.700. Labda. 1. Agafonova 18.700, ...8. Kocsis Evelin 13.750. Buzogány. 1. Szimakova 18.850, ...6. Kocsis Evelin 14.700. Szalag. 1. Szimakova 18.800, ...4. Kocsis Evelin 15.400.
Együttes kéziszercsapat, összetett. 1. Fehéroroszország 41.000, 2. Magyarország (Farkas Júlia, Fodor Nadin, Kis Janka, Magyar Hanna, Somhegyi Réka, Varga Lujza) 36.000, 3. Észtország 35.500.
Szerenkénti döntők. 5 karika. 1. Fehéroroszország 21.650, ...4. Magyarország 19.700. 5 szalag. 1. Fehéroroszország 17.300, ...3. Magyarország 16.100.

(Forrás: nso.hu)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!