Szurkolói szemmel a Puskás elleni meccsről

Szokásunkhoz híven, a Puskás Akadémia FC elleni mérkőzésen is megkértük egyik szurkolónkat, hogy írja le gondolatait, érzéseit a mérkőzés után. Dolgozatát változatlan formában közöljük.

Ma ismét játszunk.  És itthon játszunk.

Természetesen továbbra is furcsa azt mondani, hogy itthon. Hiszen nekünk az itthon, a Hungária körutat jelenti.  Azt az erősen ütött-kopott, valljuk be nagyon lepusztult stadiont, ahová apáink évtizedekkel ezelőtt vittek ki minket. És itt ragadtunk.
Nemcsak ezt a csodálatos játékot szerettük meg, hanem azt a közeget is, ahová gyerekként bekerültünk. Teltek az évek, és lassan mi vittük a gyerekeinket a Hungária körútra. De az már másik világ volt. És sajnos másik futball is. A mi gyerekeinket már nem annyira kötötte le. De mi nem tudtunk, és nem is akartunk leszokni erről a szerelemről, nem akartuk megcsalni azt. Jó volt már mérkőzések előtt egy-két órával kimenni, és a büfében beszélgetni, vitatkozni.
Erre a stadionra mindig nosztalgiával fogunk emlékezni, de már nagyon várjuk az —  reméljük alig több mint egy év múlva átadásra kerülő — új „Hungit”, ami nemcsak új lesz, hanem modern és komfortos. Ami játékosnak, és szurkolónak is olyan eszközökkel felszerelt XXI. századi létesítmény lesz, melybe mindig örömmel fogunk a mérkőzés napján belépni. (Hogy minden esetben kilépni is örömmel fogunk-e, az más kérdés.)

Korábbi szokásomhoz hűen, most is egy órával a kezdés előtt kiérek a mérkőzésre. Továbbra is jó beszélgetni, nemcsak az MTK-ról, nemcsak futballról, hanem egyebekről is azokkal, akiket „száz éve” ismerünk. Vitatkozunk a korábbi mérkőzésekről, és taglaljuk a rövidesen kezdődőt.

Nekünk egy célunk van: a szezon zárásakor ott kell lenni a dobogón! Ezt várják el szurkolóink, az őszi szezonzárás óta. Ha ez megvalósul, maximálisan elégedettek leszünk, hiszen az idény kezdetekor, talán gondolatainkban sem szerepelt a dobogó.

Ehhez, a mai Felcsút elleni meccset muszáj megnyerni. Bocsánat, Puskás Akadémia, de nekem Felcsút marad.

Nézzük az összeállításokat! Azt látjuk, amit már korábban is tudtunk, hogy nagyon szűkös a keret. Ebben a tekintetben, Garami Józsi bácsi merítési lehetőségei – pont a leginkább hiányposztnak számító védelemben – tovább szűkültek, Baki Ákos eltiltása miatt. A kispadon olyanok is ülnek, akik még soha nem játszottak az első osztályban.
Az ellenfél csapatában vannak olyanok is, akiknek sokszor tapsoltunk, amikor nálunk játszottak.
Mint mindig — a mérkőzések előtt —, most is optimisták vagyunk, annak ellenére, hogy az utóbbi mérkőzések gólínsége kissé bizonytalanná tesz minket. 

Mindjárt az elején helyzet, Hajdú Ádám kapufát lő. Majd Thiam fejel a kapufára. Felrémlik, hátha ma sem sikerül betalálni. Azért Hegedüs sem marad munka nélkül, talán nem véletlenül Tischler, majd Lencse lövését hárítja.

A szünetben újra arról beszélünk, amiről hetek óta. Sok a helyzet, de nem megy a góllövés. Persze az optimizmusunk örök. És azután a 61. percben Csiki betalál. A gól utáni első gondolat persze az, hogy „de sok van még hátra”.

Viszont sikerült kiszurkolni, nyertünk, és ez a legfontosabb.

Ezzel a nemzetközi kupában való indulás bizonyossá vált, és nagy lépést tettük a dobogós cél elérése felé is. Mindjárt jobb hangulatban indulok neki, hogy a feltúrt városon át hazaérjek. Közben azért eszembe jut, hogy Ilyen szűk kerettel a következő szezonnak nem lehet nekivágni. Mert jó lenne, nem mindjárt az első selejtező körben kiesni.

Persze ne szaladjunk előre, hiszen a szezonból még három mérkőzés hátravan. És azokon úgy kell szerepelni, ahogy egy dobogós csapattól elvárható!

Falus Tamás

Ezt olvastad már?