Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Sztárparádé a Lantoson

Publikálva: 2017.09.01 Frissítve: 2017.10.03 Atlétika

A hétvégén a magyar atlétika lesz a középpontban.

Hétvégén rendezik a felnőtt magyar Szuperliga és az első atlétikai serdülő magyar liga döntőt a Lantos Mihály Sporttelepen, az Atlétikai Centrumban, így közel 500 versenyző látogat az MTK Budapest pályájára.  A verseny sportigazgatóját – aki egyben az MTK atlétikai-szakosztályelnöke – Somogyi Jánost kérdeztük az eseményről.

– A versenyen a legjobb felnőtt és serdülő versenyzők mérik össze tudásokat, ráadásul előbbi korcsoportból igazi sztárok is ott lesznek a mezőnyben.

A negyedik Szuperliga döntő a teljes magyar mezőnyt megmozgatja. Megerősítette indulási szándékát Baji Balázs, friss Universiade győztes, aki harmadik lett a londoni világbajnokságon, valamint itt lesz Márton Anita is, aki ezüstérmet szerzett a vb-n. A topatlétáink az utóbbi hetekben is versenyeztek, így remélhetőleg csúcsforma közeli állapotban érkeznek hozzánk.

– A magyar atlétika felszálló ágban van, amit az eredmények is megerősítenek.

– Rengeteg olyan atlétánk van, akik megmutatták oroszlánkörmeiket a korosztályos világversenyeken és az Universiadén, ami jelzi, mennyire erősödik a sportok királynője, az atlétika. Egyre több kiemelkedő eredménynek örülhetünk a kontinensviadalokon, és az egyéni sportok szerelmesei a hétvégén is láthatják, mennyire rátermettek magyar atlétáink.

– A magyar atlétikai elitben természetesen az MTK Budapest is képviseltetni magát, és legjobbjaink részt vesznek a viadalon.

– Plusz motivációt jelenthet nekik a hazai pálya. Krizsán Xénia például az egyéni számok mellett hárompróbában is indul. Külön érdekessége a versenynek, hogy ebben a számban Zsivoczky-Farkas Györgyi és Krizsán Xénia, két remek magyar hétpróbázó küzdhet majd a győzelemért. Minden atlétánk megpróbálja majd a legjobbját elérni, és reméljük, eredményes hétvégét zár szakosztályunk.

A versenyt a Magyar Telekom támogatásával rendezzük, így biztosított a kiemelkedően színvonalas megmérettetés.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!