Nagykörűből az MTK-ba

Magyarországon mindenki ismeri a gombfocit. Nem véletlen, hiszen a jelenlegi adatok szerint a gombfoci magyar találmány. Vannak, akik kimondottan jól játsszák. Például Németh Antal, az MTK asztali-labdarúgó szakosztályának versenyzője, aki, mint sok más fiatal, azonnal a játék rabjává vált. Anti sportpályafutása egy kedves Tisza parti faluban, a Szolnoktól harminc kilométerre fekvő Nagykörűben indult. Most mégsem ott, hanem az egyik budapesti üzletház kávézójában találkoztunk vele. Anti mit sem változott, ugyanaz a csendes, szerényen mosolygós, egyszóval szimpatikus személy, mint tizenöt évvel ezelőtt. Csak most már nem diákként, hanem piacelemzőként áll asztalhoz.

– Hogyan került az életedbe az asztali-labdarúgás?

– Tizenévesen, Kiss Lajos barátommal játszottam, az akkor még nagyon kicsi játékgombokkal, amiket bármelyik búcsúban, vásárban megvehetett az ember. Hol a parkettán, hol az íróasztalon gombfociztunk. Ekkor tetszett meg ez a változatos, fordulatos játék, ami nem más, mint futball-szimuláció. A szüleink – látva a lelkesedésünket – az akkori Nagykörűi Művelődési Ház vezetőjével, Pravda Juliannával utánajártak, lehet-e versenyszerűen űzni ezt a játékot. Kiderült, hogy igen. A Magyar Asztali-Labdarúgó Szövetség akkori elnöke – egyben többszörös bajnok – Horváth Imre eljött Nagykörűbe és tartott nekünk bemutatót. Akkor láttunk először hivatalos sportgombokat. Nem volt kérdés, hogy csatlakozunk-e. Így 1999-ben megalakult a Nagykörűi Asztali-Labdarúgó Club, melynek tagjaként abban az évben beneveztünk az első hivatalos versenyünkre, tapasztalatszerzés céljából.

– Gondolom, jól sikerült a bemutatkozás…

– Összejött néhány győzelem és döntetlen. Tetszett a hangulat, és a tény, hogy ez már nemcsak otthoni játék, hanem valódi sport. Versenyről-versenyre jártunk több-kevesebb sikerrel. A lényeg azonban nem az eredmény, hanem az élmény volt.

– Ha jól tudom, családi hangulatban teltek az edzések.

– Először ketten alkottuk a nagykörűi csapatot, azután toboroztunk osztálytársakat, velünk egykorú fiatalokat, akik hosszabb-rövidebb ideig jártak hozzánk. Voltak, akik kifejezetten lelkesek voltak és jártak velünk versenyre. Általában négyen-öten voltunk, így csapatbajnokságra is nevezhettünk.

– Hogyan zajlik az edzés?

– Hasonlóan más klubokhoz, a passzolást, a pattintást, a kapura lövést gyakoroljuk, utána pedig egymással játszunk. Minél többen vagyunk a csapatban annál jobb, hiszen mindenki más játékstílust képvisel. Esetenként mini-bajnokságot is rendezünk.

– Hogyan jött az MTK?

– Egyetemi és főiskolai tanulmányaink miatt egyre ritkábban voltunk otthon, így edzéseken is. Azután dolgozni kezdtünk, illetve Lali és én is Budapestre költöztünk, feloszlott a nagykörűi csapat.

– Hat év szünet után hiányozni kezdett a társaság és a játék. Egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy el kellene látogatni valamelyik budapesti csapathoz, hogy újra, de már csak hobbi szinten játszhassak. 2012-ben Kiss Lali barátom, aki ekkor már az MTK színeiben játszott, megkeresett, hogy volna-e kedvem csatlakozni az NB III-as csapatukhoz. Természetesen, igent mondtam.

– Milyen eredményeket értél el eddigi pályafutásod során, és melyikre vagy a legbüszkébb?

 – Tudni kell, hogy ebben a sportágban szerény múltú csapat az MTK. Sokkal kevesebbet edzünk, mint mások, ezért sem sikerült azóta sem felsőbb osztályba lépnünk. Arra azonban büszkék vagyunk, hogy ennek ellenére, néha sikerült sokkal komolyabb,  erősebb klubokat is megvernünk. Nagykörűi színekben, 2004-ben az országos amatőr bajnokságban a dobogó második fokára léphettem, míg a negyedosztály egyéni bajnokságát megnyertem. Az MTK játékosaként pedig 2013-ban kategóriámban második lettem az országos egyéni bajnokságon.

– Hogyan befolyásolja a szakosztály munkáját a korábbi vezető, Chladek Tibor távozása?

– Sajnálom, hiszen vele játszottunk először NB III-ban, illetve ő hívott minket az MTK-ba játszani. Mindig jó hangulatban teltek az edzések, ám az utóbbi időben egyre ritkábban ért rá, volt némi szünet is. Távozása után – gondolom – Horváth Imre veszi át a szakosztályvezetői feladatokat, aki elmondta, hogy megfelelő létszám esetén biztosan lesz terem, ahol készülhetünk. Imre kinevezésére azonban várni kell, hiszen ez elnökségi döntést igényel. Remélem, hogy újra beindul a szakosztály, és azt is, hogy mindettől függetlenül akár nyílt edzésen, akár versenyen találkozunk még Tibivel.

– Mi a célod ezzel a sportággal?

– A kikapcsolódás, vagyis, hogy tartalmasan teljen el a szabadidőm. Ahogyan más sportban, úgy az asztali-labdarúgásban is szükség van a gondolkodásra, a jó helyzetek kialakítására és a helyes megoldások megtalálására. Bajnoki ambícióim nincsenek, a játék szeretete, az élmény a legfontosabb számomra.

– Idén lesz három éve, hogy az MTK színeiben versenyzel. Mi a véleményed a klubról?

– Örülök, hogy az MTK-ban játszhatok, hiszen az ország neves egyesületei közé tartozik. Ráadásul egyedülálló, abból a szempontból, hogy asztali-labdarúgó szakosztálya is van. Nincs hasonlóra példa, hiszen ellenfeleink településekhez, kerületekhez kötődnek (Kecskemét, Szeged, Erzsébetváros, stb.), nem pedig más sportban jeleskedő egyesületekhez.

Ezt olvastad már?