Taekwondo
Patakfalvy Luca

Munkához láttunk!

Publikálva: 2018.07.31 Frissítve: 2018.07.31 Röplabda

Megkezdte a felkészülést női röplabdacsapatunk.

Hétfő délelőtt megkezdte a felkészülést a következő szezonra női röplabdacsapatunk. A lányok – némileg talán meglepő módon – a Kispesti uszodában találkoztak először.

Nagyon fontos, hogy az ízületeket fokozatosan készítsük elő a teremben végzett munkára, ehhez pedig a homok a legalkalmasabb közeg – világított rá vezetőedzőnk, Tóth Gábor. – A hét során tehát minden délelőtti edzést homokban végzünk, délután pedig irány a Városmajor.

Az első alkalommal gimnasztika, kis futás, víziedzés, illetve úszás várt a lányokra.

Tíz hét van hátra a bajnokság rajtjáig, szerencsére nem kell sietnünk semmivel – folytatta Gábor. – Több feladat vár a lányokra, mint tavaly, de több idő is áll a rendelkezésünkre, így bízom benne, hogy idén is tökéletes állapotban várhatjuk majd az első bajnokit.

A hétfői tréningen Kotormán Réka betegség miatt nem vett részt, de ott volt Borsos Lili, Godó Panni, Kis Rebeka, Kiss Gréta, Kökény Nóra, Lesi Olívia, Nagy Fanni, Szalai Anna, Szerényi Gréta, Takács Doroti és Vezsenyi Adrienn.

Szerencsére jól sikerültek az átigazolások, több olyan játékost is meg tudtunk szerezni, akit már korábban kinéztünk magunknak. Könnyebb a helyzetünk, mint tavaly, mivel híre ment a klubnál végzett munkánknak, így az érkezők is tudták, mire számíthatnak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!