Atlétika
Nemes Rita

Alakul a névsor

Publikálva: 2016.07.12 Frissítve: 2016.07.12 Kézilabda

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra az MTK Budapest női kézilabdacsapata.

Hétfő délután megkezdte a felkészülést a K&H női kézilabda liga 2016/17-es idényére az MTK Budapest együttese. Az első napon, rövid megbeszélés, fotózás és úszás volt a program.

A keret jelentősen átalakult tavalyhoz képest, tizenegyen távoztak: Martina Baciková, Balog Beáta, Barna Éva, Faluvégi Dorottya, Gera Szimonetta, Ignácz-Pethő Renáta, Termány Rita, Tóth Melinda, Török Petra, Valovics Nóra és Wolf Alexandra.

Természetesen érkezőkben sem volt hiány.

Egyetlen megmaradt kapusunk, Putz Klaudia mellé érkezett Vig Vivien Debrecenből, Hlogyik Petra a Ferencvárosból, és a felnőttekkel készül Sövényi Evelin, az MTK Budapest junior csapatának hálóőre.

A tavalyi mezőnyjátékosok közül továbbra is az MTK Budapestet erősíti Blaubacher Dóra, Dakos Noémi, Lilija Gorilszka, Horváth Dóra, Hosszu Boglárka, Kovács Gréta, Szádvári Krisztina és Sztankovics Réka.

A Majoros Gusztáv vezette juniorok közül jelenleg a felnőttekkel készül Juhász Eszter, illetve Szandai Martina. Előbbi jobb-, utóbbi balszélsőként bevethető.

Lássuk az új igazolásokat: kék-fehérben folytatja a pályafutását az RK Podravka Vegeta 24 éves, horvát balátlövője, Lana Frankovics.

Az MTK Budapestet erősíti a továbbiakban az FTC-Rail Cargo Hungariából érkező, ifjúsági válogatott irányító, Háfra Noémi.

A EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE-ből érkezik a rutinos, Franciaországot is megjárt, ukrán jobbátlövő, Olga Nyikolajenko.

Szintén Golovin Vlagyimir keze alatt folytatja a DVSC-TVP-ből érkező, 27 éves jobbátlövő, Slakta Petra.

Ősztől kék-fehérben láthatjuk a Szent István SE-ből érkező, rendkívül fiatal és tehetséges Stranigg Zsófiát, aki elsősorban balszélsőként bevethető.

Ugyancsak kék-fehérben folytatja a 24 éves irányító, Tóth Eszter, akit az Ipress Center-Váctól sikerült megszerezni.

A szakmai stáb változatlan: Paál László a szakosztály-igazgató, Golovin Vlagyimir a csapat vezetőedzője, Jelena Abramovics a másod- és kapusedző, illetve Tímár Csaba a masszőr.   

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!