Atlétika
Krizsán Xénia

Tenisz: Fucsovics Márton két szoros szettben nyert, és negyeddöntős Rotterdamban

Publikálva: 2022.02.11 Frissítve: 2022.02.11 Tenisz

Egyesületünk első számú férfi teniszezője 1 óra 49 perc alatt verte a hazai környezetben szereplő, holland Tallon Griekspoort. A legjobb nyolc között Marci az orosz Andrej Rubljov ellen folytatja.

A világranglistán 38. magyar éljátékos, Fucsovics Márton – aki tavaly döntőt vívott a holland kikötővárosban – a szerb Filip Krajinovic (36.) legyőzése után, a legjobb 16 között a hazai pályán szabadkártyával induló Tallon Griekspoorral csapott össze, méghozzá pályafutása során először. A 25 éves holland karriercsúccsal jelenleg 62. az ATP-rangsorban, főként annak köszönhetően, hogy tavaly nyolc Challenger-tornát nyert, és sorozatban öt versenyen diadalmaskodott – mindkettő rekord a tenisztörténelemben.

A csütörtöki meccs első játékában az MTK Budapest kiválóságának, Fucsovicsnak három bréklabdája is volt, és bár ekkor még nem, négy gémmel később már elvette riválisa adogatójátékát, és az előny kitartott a játszma végéig (6:4).

A második felvonásban Fucsovicsnak kettő, ellenfelének három bréklabdát kellett hárítania, ezt leszámítva mindkét teniszező magabiztosan szervált, így végül a rövidítésben dőlt el a szett. Ebben a magyar játékos – aki kedden ünnepelte 30. születésnapját – koncentrált jobban (7-4), és 1 óra 49 perc alatt továbbjutott.

Fucsovics a negyeddöntőben a címvédő orosz Andrej Rubljovval csap össze, akitől a tavalyi fináléban 7:6 (7-4), 6:4-re kikapott.

ATP 500-as torna, nyolcaddöntő, Rotterdam
Fucsovics Márton–Tallon Griekspoor (holland) 6:4, 7:6 (7–4)

(Forrás: MTI; képek forrása: ABN AMRO World Tennis Tournament; Magyar Tenisz Szövetség)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!