Tenisz
Piros Zsombor

Szmirnov Anna már a felnőttek között várja a kihívásokat

Publikálva: 2021.01.15 Frissítve: 2021.01.15 Torna

Klubunk tornászlánya, Szmirnov Anna lelkesedését megsokszorozta a sikeres Eb-szereplés, így önbizalommal telve kezdi meg első évét a felnőttek között.

Az MTK Budapest 16 éves tornászlánya, Szmirnov Anna csapatban ifjúsági Eb-bronzéremmel köszönt el az utánpótláséveitől. A decemberben a törökországi Mersinben rendezett kontinensviadalon ráadásul felemáskorláton is az előkelő ötödik helyen végzett. A siker különösen jó hatást gyakorolt motivációjára.

– Az Európa-bajnoki szereplés friss és gyönyörű emlék. Még most is nehezen tudom felfogni, hogy bronzérmet nyertünk a csapattal. Olyan ez, mintha egy álom teljesült volna. Már csak azért is, mert a tavalyi év elég nehezen indult, és nagyon sokáig minden bizonytalan volt, de mi végig hittünk abban, hogy meg tudjuk magunkat mutatni az Eb-n, és sikerült. Visszagondolva, a saját teljesítményemmel is elégedett lehetek, bár a talajom és az ugrásom picit alakulhatott volna jobban is. Az érem azonban mindenért kárpótol, és már természetesen fő helyen lóg a szobám falán. Jól esik ránézni.

Ezek után Anna magabiztosan kezdi meg a szereplését a felnőttkorosztályban, amely persze eleinte még jó néhány kihívást tartogat a számára.

– Elég nagy változásra számítok. Az is fura lesz, hogy az ellenfelek sokkal idősebbek nálam, mert a korosztályos versenyeken ugye, eddig csak egy-két év volt a korkülönbség. A felnőttek között a gyakorlatok anyagerőssége is nagyban eltér, így bele kell húzzak. Minden tornásznál különbözik, hogy mennyi idő, amíg beletanul a felnőttkorosztályban való versenyzésbe, de nagyjából egy évre szükség lehet a beéréshez. Idén előbb fel szeretném mérni, hogyan tudok helytállni, miben kell a legtöbbet fejlődnöm. Mindenesetre bizakodó vagyok.

A tervek szerint márciusban csapat- és országos bajnokságot is rendeznek, sportolónk ezeken a versenyeken szerezheti meg első tapasztalatait új korosztályában. Egyelőre azonban a tizedikes tanuló számára a suli élvez prioritást, hiszen a Eb-felkészülés során összegyűlt néhány pótlásra váró tananyag. Edzéseit így jelenleg főként délután végzi, az iskolai órákat követően a lehető leghamarabb jelentkezik a teremben. Január ötödikei szülinapján sem vett ki szabadságot, sőt, még szívesebben igyekezett edzésre, hogy társait süteménnyel ajándékozza meg.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!