Atlétika
Nemes Rita

Szekrényessy Kálmán kései edzői tevékenysége | 10. rész

Publikálva: 2021.04.28 Frissítve: 2021.04.27 MTK Budapest

MTK legendárium | 110. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Élete utolsó két esztendejében, a hanyatló erejű, mind magányosabbá váló úszót nagy megtiszteltetés érte: „A Balaton-átúszás évfordulója volt ma. 1880. augusztus 29-én úszta át Szekrényessy Kálmán öreg hírlapíró társunk, (aki az ország legrégibb – 1862 óta – aktív hírlapírója) Siófok és Balatonfüred fürdőtelep között a Balatont. Az öreg sportsmant ez alkalomból levélben és sürgönyben üdvözölték.

Halála esztendejében pedig ekként emlékeztek meg róla: „Egy veterán sportférfiú üdvözlése. Az atletikában úszóink vezetnek a külföldi sportmérkőzésekben is. A nemzeti úszósport voltaképpeni megalapítása a Balaton átúszása volt Siófok és Balatonfüred között, amely távot a gőzös (ha nem kell az egyenes iránytól eltérnie) egy óra alatt tesz meg. Már 78 éves hírlapírótársunk Szekrényessy Kálmán, 43 év előtt, augusztus 29-én úszta át az »öreg«-et, több sportegylet üdvözölte az évforduló alkalmából, levélileg is, még pedig a tőlünk elszakított területekről is, ami szép bizonysága a nemzeti együttérzésnek. A szegény aggastyánt villamosvasúti összeütközés sújtotta, ami nemcsak munkaképtelenné nyomorította őt, de bal szemét is kioltotta, így már írásban sem dolgozhatik a sport érdekében.

                                           

Szekrényessy Kálmán, élete utolsó időszakában – állapotának időleges rosszabbodásakor kezelésre és kisebb kúrákra kénytelen volt bevonulni az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézetbe. A rideg intézet, sárgára festett falaival, barátságtalan vasrácsaival, az akkori kor alacsony színvonalú egészségügyi szolgáltatásaival roppant nyomasztólag hatott ápoltjaira.

A kevésbé beteg emberek számára, mint amilyen Szekrényessy is volt, inkább lehúzó erővel bírt ezen morózus épület. A közveszélyes betegek nem egy esetben rettegésben tartották, mind a gondozottakat, mind pedig az ápolókat. Volt közülük, aki baltával fenyegette környezetét vagy kiélezett kanálnyéllel akart ölni. Itt gondozták ebben az időben Lampérth József expresszionista festőt, a magyar Van Gogh-ot. Akadt a bentlakók között kedvtelésből festegető ügyvéd, hajómodelleket készítő tengerészkapitány stb. Ugyancsak az intézmény lakójává vált az MTK (Szekrényessy által felkért) első alelnöke Kükemezey Árpád (1869-1935) is.

Egy ilyen rutin kezelés alkalmával benntartózkodó Szekrényessy Kálmán, az őt ért feszült idegesség következtében, 1923. december 28-án, este 8 órakor - váratlan „szívhüdés-ben hunyt el.  A pontatlanabb anyakönyvi bejegyzés a halál okot (az intézmény miatt rutinból) „aggkori elmezavar”-ként jegyezte fel. Ezzel szemben a tényleges esetet az állami anyakönyv rögzítette „szívhüdés”-ben, azaz szívinfarktusban. Lakóhelye ekkor Újpest Mező utca 3 szám alatt volt, a haláleset pedig a kórház területén a Hungária körút 75 szám alatt történt. A halálesetet az anyakönyvi hivatal felé az intézmény jelentette december 31-én.

Az eset megdöbbentette az akkori közvéleményt. „Izgalmas pályája végre elvitte a pátriárkák életkorának határáig, aztán bekopogtatott ajtaján, akivel régente annyiszor állt szemtől-szembe: a halál...

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!