Vívás – kard
Szatmári András

MTK legendárium | 337. rész

Publikálva: 2024.08.05 Frissítve: 2024.08.04 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. A megtalált boldogság.

Szekrényessy Kálmán nem lett volna Európa egyik legkitűnőbb sportolója, ha nem tudta volna magát (ezúttal érzelmei terén) legyőzni. Le kellett zárnia a Háczky Laura-féle szerelmet, melynek romantikáját – mint láttuk – Zerkovitz Béla révén az utókor énekelt meg. Mikor Szekrényessy nagy szenvedések és önfegyelem árán lezárta ezt a reménytelenné vált szerelmet, újabb szívügy és boldog házasság várt rá, Laurához hasonló különleges hölgy oldalán…

A füredi Anna-bálon indult történet azonban még a végén is tartogatott meglepetést, hisz a fent említett szerelmi négyes voltaképpen kezdettől fogva egy láthatatlan tag révén valójában öt főből állt.

Amíg a házasság létrejött, nyolc esztendőnek kellett elmúlnia, vagyis, hogy 1888-ban Szekrényessy Kálmán feleségül vegye az iránta minden egész idő alatt szerelmet tápláló leányt, név szerint Ramazetter Margitot, ki a családi hagyomány szerint 1880. augusztus 29-én a füredi partra kilépő úszó iránt első látásra szerelemre lobbant s nyolc esztendőn át várta annak beteljesülését…

Ezek után nem érdektelen megismerni Szekrényessy Kálmán végleges választottját, feleségét, kit 1888. július 12-én – nyolc nappal negyvenkettedik születésnapja előtt – vett nőül.

Az esküvőre a pesti, Széna (Kálvin) téri református templomban került sor, a református egyház szertartása szerint, Sipos Pál lelkész közreműködése mellett.


A katolikus menyasszony követte férje egyházi akaratát. Ennek magyarázata, miszerint a Szekrényessy család aktív anyagi áldozatvállalásával és közreműködésével jött létre a főváros első kálvinista egyháza és gyülekezete, melyre évtizedek múltán Ravasz László püspök is hálatelt szívvel emlékezett, vagyis a család (a reformáció pillanataitól kezdve) erősen ragaszkodott református vallásához

A feleség, név szerint Ramasetter Kornélia Margit (1853-1925) volt, és 1853. április 24-én született Veszprém városában, ki azonban 1888 nyarán már bizonyosan Pesten a Múzeum körút 33-as számú házban élt, míg férje az Újvilág utca 14-ben.

Édesapja Ramasetter Károly (1822-19?) dúsgazdag nyomdatulajdonos, lapkiadó és földbirtokos, édesanyja Gertner Karolina (1831-1883), aki fiatalon, ötvenkét esztendős korában egy külföldi útja során Hamburgban (vélhető szülőhelyén) hunyt el.

A családi vagyon alapítója, Szekrényessyné nagyatyja, Ramasetter Lipót (1780-1844) volt, ki nőül vette a veszprémi születésű Klausz Erzsébetet (1782-1846), és mint kékfestő mester telepedett le Sümegen, 1804 nyarán.

Szekrényessy Kálmán személyes jó barátja az országos ismertségű „Vajda”, azaz Eötvös Károly így írt Ramasetter Lipótról, kinek utóbb unokaveje – épp az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán lett:

Kisfaludy Sándor korában, a múlt [XVIII.] század elején élt Sümegen Ramasetter Leopold, a kékfestő. Neve német, szorgalma és takarékossága német, maga jó magyar. Életemben nem is láttam kékfestőt, aki Árpáddal együtt jött volna országunkba. A kékfestőcéh mindenütt német emberekből állott.


Itt vetjük közbe, miszerint a Ramasetter família a korábbi életrajzírók tévedései ellenére nem Lipót révén települt Magyarországra, az egy korábbi időpontra tehető. 

Szekrényessyné nagyapja Pozsonyban született s egyes feltételezések szerint az itt tartózkodó Kisfaludy Sándor csábította Sümegre. Annyi azonban bizonyos, hogy testvére (más vélekedések szerint unokatestvére) nemesi címet szerzett, mely Lipótot is erre ösztönözte, nemességkérő folyamodványa fenn is maradt, a nemesítés azonban elmaradt, melyet azután fia pótolt.

Szekrényessyné nagyapja végül Sümegen a plébánia mögött álló, mai Deák Ferenc utca 8-as számú házba költözött, míg műhelyét a mellette álló épületbe rendezte be, melyhez a nélkülözhetetlen vizet az ingatlan előtt álló forráskút biztosította számára. A helyiek kezdetben nem szívesen fogadták a kékfestést kísérő, kellemetlen szagokkal járó ipari tevékenységet, melyet azonban idővel a hiánypótló szakma miatt mégis elfogadtak, sőt egyenesen méltányoltak.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!