Kézilabda
Poczetnyik Luca
MTK legendárium | 248. rész
Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 29. rész
Az MTK-alapító tehát tisztként aktívan vett részt a világszenzációnak számító 1877-es plevnai ostromban. A vár további sorsa azonban nagyban függhetett volna Szekrényessy kidolgozott hadászati terveitől…
A plevnai siker nagyban függött a Sipka-szoros megszerezhetőségétől, hisz ez által a vár felmentésére készülő Szulejmán pasa csapatai könnyen juthattak volna Plevna alá. Szükségesnek mutatkozott tehát felmérni a Sipka-szoros vidékét az esetleges török támadás céljából, mintegy útkészítésül Szulejmán hadainak.
A felderítői feladattal a több nyelvet beszélő, jó kvalitású, kitűnő rajzkészségű és katonai téren képzett Szekrényessyt bízták meg, minek céljából a török hadvezetés tíz nap szabadságot engedélyezve számára.
Az ügy szomorú előzményeként említjük, miszerint Szekrényessy Kálmán, még a tavasz folyamán, a várható orosz támadásra való felkészülés érdekében részletes rajzokat és stratégiát dolgozott ki a Sipka-szoros védhetőségére. Véleménye szerint (és ezzel is jól számolt) az egész háború kimenetelére döntő hatással lesz (lett) a szoros birtoklása, stratégiai kiépítése és a csapatok tervszerű mozgatása. E terv azonban a török hivatali gépezett korrupciója folytán süllyesztőbe került, így annak lépéselőnyével a török hadsereg nem tudott élni. A török hadvezetés késve jött rá a Szekrényessy-féle tervek jelentőségére, szeptemberi kiküldése már csupán eső után köpönyegként értelmezhető, érdemi változást nem lehetett remélni. Szulejmán felmentő seregeinek nem voltak reális esélyei az átjutásra, vagyis Plevna felszabadítására.
Minderről az MTK-alapító így vallott:
„Ez lesz szomorú következménye amaz őrült harcászati tervnek, mely a bikát szarvainál ragadja meg, mely bazalt sziklák ellen intéz támadást. Én pedig könnyes szemmel vetek egy utolsó pillantást nagy fáradsággal készített fölméréseimre és terveimre, melyeknek idejekoráni kivitele e harcokat fölöslegessé tette volna. Persze akkor, amikor azokat létesíteni kellett volna, a lírák valamely mélyzsebű kaftánba kerültek, melyből sehogysem tudtak többé rendeltetésök helyére jutni. Most pedig már késő, vége mindennek.
Fájdalmas, szomorú, nem kívánt elégtételemre csak az szolgál, hogy Totleben tanítványai, mintha rajzaimba betekintettek volna, ugyanazon elvek szerint és ugyanúgy erősítik meg az orosz hadállást, melyek szerint én a török sáncokat tervezem.”
Ahogy várható volt Szulejmán nem tudott a Sipka-szoroson áttörni, így Plevna magára maradt s elkeseredett küzdelmet folytatott, majd öt hónap múltán, december 10-én kapitulált.
A plevnai fegyverletétel nem jelentette az orosz-török háború végét, melyet Szekrényessy is jól tudott. Rövid időre visszatért ugyan Magyarországra, de azután lelkiismerete visszavezérelte török katonái körébe. Az őt marasztalni akaró rokonainak így válaszolt:
„Mikor az ő vitézségök, önfeláldozásuk, halálmegvetésök, az ellenség túlszáma dacára nekünk biztosítá a győzelem pálmáját, jók voltak ők nekem, míg ma, midőn nemcsak túlszám, de túlerő is áll velünk szemben és valószínű legyőzetéssel fenyeget, elhagyjam őket? Ez hitvány becstelenség volna! Lelkiösmeretem zászlóaljam élére parancsol.”
A plevnai és az azt követő negyedik sipka-szorosi csatavesztés lényegileg megpecsételte a háború kimenetelét. Szekrényessy Kálmán hűsége – a győzelem reménye nélkül – már csupán az ügynek és zászlóaljának szólt.
Plevna sáncai alól – hisz ő a fegyverletételről hallani sem akart – azonnal a közeli Sipka-szorosba sietett, hogy szolgálatait felajánlja az itt hősiesen küzdő Szulejmán pasának. Ugyan a harc kimenetele reménytelenebbé vált, hisz a Plevna alól felszabadult orosz-román erőket át lehetett csoportosítani Sipka bevételére, mely az egész Balkán kapuját képezte. Egy esetleges orosz áttörés végleges török vereséget és balkáni uralmuk végét jelentette volna. A küszöbön álló negyedik Sipka-szoros béli csata tétje éppen ez volt.
Az előnyomuló oroszok végül 1878. január 9-én elfoglalták a Sipka-szorost, és ezt követően Konstantinápoly (Isztambul) ostromára készültek, ha ebben az angol flotta meg nem akadályozza őket. Itt is a helyszínen találjuk Szekrényessy Kálmánt, aki ezt írja az erődemonstrációként felvonult angol flottát látva:
„Már bejártam az egész vidéket. Megtekintettem a teodói öbölben horgonyzó »tüntető hajaóhadat« is, melyet ő, leendő délszláv császár fölsége I. Nikita (a birodalomteremtő) is megszemlélt már a Heliconon, meglátogatván a gyönyörű angol vértesfregattot, az Alexadrát.”
Végül 1878. január 31-én aláírásra került a fegyverszünet, majd március 3-án – a ma már Isztambulhoz tartozó San Stefanóban – megkötötték a korlátlan (balkáni) orosz befolyást biztosító békét.
Többek között az Osztrák-Magyar Monarchia tiltakozására a június 13-án összeülő berlini kongresszus megnyirbálta a balkáni orosz befolyást és meghatározta a balkáni országok sorsát. A san stefanói béke egyben Szekrényessy katonai pályafutásának a végét is jelentette, melyről biográfusai a következőt írták:
„A san-stefanói béke után visszatért Budapestre és a férfias időtöltésnek új terén helyezkedett el: sportember lett belőle.”
A békeidőszak már igencsak ráfért a harcedzett katonára, hiszen számos csatában szerzett súlyos sebei miatt egészsége nem volt a régi:
„Már harmincegy éves korában kénytelen volt tényleges szolgálatát elhagyni ütközetekben kapott sebei miatt nyugdíjazták a fiatal [kapitányt]. Derék tiszt volt, de különc ember, legalább a jelenlegi általános fölfogás szerint különc. Évek hosszú során át utazott külföldön, még pedig távolról sem szórakozásból, mulatsági-vágyból, hanem beható tanulmányozások céljából.”
Amint alkalma nyílt rá hosszabb fürdőkúrákat vett tehát, ez által is remélve egészsége helyreálltát, mint ahogy egy 1879-es írásából jól kitetszik:
„A fürdők valóban általános csodaszerek. […] jót tesznek azok, ama hadfiaknak is, akiket a csatatéren ugyancsak összeszabdalt, átszurkált és keresztül lődözött az ellenség.”
