MTK legendárium | 245. rész

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 27. rész

A spanyol fiaskó, azaz a karlista kudarcot követően Szekrényessy Kálmán 1876 végén török szolgálatba szegődött, melyről a sajtó is beszámolt, különösen, hogy hírlapi írásai miatt már sokan nyomon követték pályáját:

„Szekrényessy Kálmán, török szolgálatba lépett, s törzskari kapitány lett.”

Szekrényessy ezzel a lépésével ismételten az árral szemben úszott, hisz Magyarország kormánya tudatos semlegességet mutatott az orosz-török konfliktusban. A hazai közvélemény a törökök pártján állt, ugyanakkor tudott volt, hogy a kormány sem érdekelt a balkáni orosz befolyásban, melynek megvoltak a valós pánszláv veszélyei. 

„Magyarország nem lehet solidaritásban Törökországgal. A félhold elhalványulását a kettőskereszt fel nem tartóztathatja. Törökország érdekében Oroszországgal nem kezdhetünk élet-halál harczot.”

Még 1876 folyamán indult a látszólag jelentéktelen helyi konfliktus, mely mégis kivívta Európa törökbarát felének ellenérzését. Történt, hogy „a montenegróiak és krivoscsiaiak szövetkezve reárontottak a békés [török] pásztorokra, felkonczolták azokat s a nyájat elrabolták.”

Krivoscsia, mint szerb tartomány Montenegróval és Törökországgal volt határos, és ily módon játszott szerepet a határvillongásban. A fenti eset önmagában nem bírna nemzetközi jelentőséggel, ha a törökök válaszként, a rendcsinálás szándékával Omer szerdár vezetésével nem indítottak volna e „rablófészek” ellen büntető akciót. A kényes balkáni helyzet miatt azonban a „diplomáczia akkor azt kiáltotta: elég! Nem szabad!”

Azonnal osztrák békefenntartó tiroli század lett Krivoscsiába vezényelve, mely esetnél a török oldalon már jelen volt Szekrényessy Kálmán, kinek szeme láttára zajlottak le a véres események, miről versében így emlékezett meg:

„Krivoscsiának sziklabércén – a délszláv gazság kínozott
Halálra sok vitéz tirólit – midőn a szerb föllázadott.
Eszembe juttok, mint emlék.”

A pesti humor – mint annyi más komoly dolgot – ezt sem hagyta szó nélkül és a Borsszem Jankó hasábjain a következő vers látott napvilágot:

„Krivoscsia, Krivoscsia,
Beleszállt az Isten nyila!
Sokan nem tudják, hogy mi a?
Meg kell hát most tanulnia
Európának, hogy mi a Krivoscsia.”

Maga a rövid harc, mintegy ezer osztrák katona életébe került:

„És midőn a Krivoscsia föllázadt a híres osztrák taktika és stratégia a Dragaly erőd felé vezető szorosokban ezer boldogtalan katonát kergetett a biztos halál torkába.”

A balkáni háború közvetlen előzményét mégis a bolgároknak a törökök elleni lázadása képezte, melyet a szultáni hadsereg kegyetlenül fojtott vérbe. Ennek ürügyén (bízva az oroszok támogatásába) a szerbek 1876 júniusában hadat üzentek a gyengülő Törökországnak. Szekrényessy számítva a fegyveres konfliktusra, már a helyszínről tudósított, sőt hadba is lépett:

„Körülbelül két hete, hogy megszólalt az ágyú és osztja a halált, süvölt a hátultöltő fegyver golyója, gyilkolva törököt, keresztényt egyaránt. Foly az embervér bőven.”

Az első jelentős összecsapásban, 1876. augusztus 7-én már fegyverrel a kezében vett részt, méghozzá a későbbi fegyvertárs Oszmán pasa oldalán a Dunától mintegy negyvenöt kilométerre fekvő szerb Zajcsár községnél.

A helyszínről értékes beszámolót küldött a magyar lapoknak, amiért a szenzációra éhes szerkesztőségek hálásak is voltak:

„Zajcsárról igen érdekes tárcát írt a Fővárosi Lapokban.” „A harctéri tudósítókat is sokszor meglepi a költészet szent láza. Regényesen, föllengősen nagyon erős szinekben festenek. Zajcsárt is, főleg a szlávbarát tudósítók úgy írták le, mint kirabolt, feldúlt, kiégetett várost. Közelébb ott járván, egészen máskint találtam e csinos városkát s nem lesz talán érdektelen, ha írok róla valamit.

Viddinben a „Belle Vuo” szállodában, melynek éttermében a háború kitörése utáni első hetekben gyárilag termelték a legrémségesebb harctéri híreket, egy szép szeptemberi napon vidám társaság ült együtt. […]

A társalgás jórészben a hadi események körül forgott. A jó kedv vállalkozóvá tett mindnyájunkat s egyik nagyobb vontatóhajó kapitánya, ki egy összeütközés következtében gőzösével már hosszabb idő óta fekszik az itteni kikötőben, azt az óhajtását fejezte ki, hogy jó lenne Zajcsárba átlovagolni. […] 

Ketten vállalkoztak, a kapitány volt a harmadik, én pedig vezetőnek kínálkoztam, amit rögtön szívesen fogadtak.

Mindenelőtt a viddini mutaserifhez, Haki pasához mentem, tőle egy lovas zaptie-t (csendőr) kérni. Egy ilyen zaptie tökéletesen fölösleges ugyan, de azért nélküle nagyobb kirándulást nem szoktak itt tenni.

A nemes pasa szokott szívességével fogadott és kérésemet azonnal teljesítette. Innen siettem egy törökhöz, ki lovakat ad bérbe. Az én Alim hosszas alkudozás után végre késznek nyilatkozott másnap korán reggel négy nyergelt lóval állni a szálloda elé.

Az estét a Pannónia nagy kajütjében töltöttük. […]

Felséges reggel volt. Már csak két vállalkozó ült a rossz nyergekbe, úgyhogy velem és a zaptióval együtt csak négy lovas ügetett ki a városból.

A kilátás Vidinből a Balkán felé a legszebb, minden pont között, lábainknál a Duna hömpölygeti habjait. […]

Egy mérföldre a város mögött cserkesz falu alá érkeztünk […] mi azonban balra kanyarodunk. […] Valami harmadfél mérföld után egy nagyobb karaul (őrház) fekszik, őrizetét hat cserkesz képezi.

Mivel ez a pont körülbelül az út felét képezi […] leszálltunk nyergeinkből s jó étvággyal fogyasztottuk el a velünk hozott kaviárt, melyhez kenyeret a mi zaptiénk nyújtott. Jól kisütött fehér kenyér volt, honvédeink sem kapnak jobbat.

A villásreggeli befejezését persze törökösen készített feketekávénak kellett képeznie, melyet a cserkeszek három perc alatt forraltak fel folytonosan parázsló tűzhelyüknél.

Persze a szolgálatkészségnek megvolt a maga alapja, a baksis, vagyis a borravaló.

Délben elénk tűnt az adliéi tábor. A városkától jobbra is balra is számtalan fehér vászonsátor van felütve, melyek annál inkább feltűnnek egy osztráknak (két társam az volt), mert hasonlót nálunk nem igen lehet látni. […]

Utitársaim elhatározták, tovább nem lovagolni, hanem Adliében maradni és onnan másnap Viddinbe visszatérni. […] Mivel azonban én beszélni akartam a táborkari főnökkel, tovább folytattam utamat Zajcsár felé […] Társaim fedezetéül a zaptiét Adliében hagyva. […]

Valami öt órakor érkeztem a zajcsári magaslatra, hol Oszmán pasa, a táborkar, öt üteg, tűzérség, két század, lovasság és három zászlóalj gyalogság sátorai és összetákolt fabódéi foglalják el a tért. Oszán pasa rosszul érezvén magát, nem fogadhatott mindjárt, én tehát átmentem a Hasszán pasa sátorába […]

A következő percben már körül voltam véve, mindenki a legszívélyesebben üdvözölt és új hírek után tudakozódott. Valami negyedóra múlva a tábori főpap is közénk jött, ő is hallani akarván valami újdonságot.

Hat órakor a főparancsnok kéretett magához. […] A török sereg nagy része a városban van elszállásolva. […] Zajcsárban a keresztény egyházban […] pénteken török istentiszteletet tartanak. Némely tisztek kérték a főparancsnokot távolíttatná el a keresztény imaház ama fölszereléseit, melyek az ő ájtatosságukat zavarják. Oszmán pasa azonban erre a következő feleletet adta: Akit ájtatosságában valamely tárgy zavarni képes, az ne nézzen oda.”

A törökök zajcsári győzelmet követően mégis visszavonultak s Oszmán pasa áttette főhadiszállását Adlic-be. Az emiatt felháborodott török katonák házakat és egy sátorkórházat gyújtottak fel, de mindezen események csak nyitányát képezték a nagy véráldozatokkal járó balkáni háborúnak, melybe rövid időn belül az oroszok is beléptek közel sodorva Európát egy világháború kirobbanásához.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e tekintetben Szekrényessy szinte látta a jövőt, tudta, hogy a Balkánon meggyengült török hatalom helyén Magyarországra veszélyes szláv politikai alakulat jöhet létre veszélyeztetve hazánk területi egységét, melyre már 1878-ban felhívta a magyar döntéshozók és a közvélemény figyelmét: 

„A délszláv elemek egyesülni fognak, egyesülni fognak hazánk romlására.”

A felelős politikai vezetést is foglalkoztatta némiképp a balkáni kérdés, annak igazi, hosszútávú veszélyeit mégsem mérték fel. A napi sajtóban Kossuth és Szekrényessy teóriája vetélkedett, míg Kossuth nem helyeselte a Balkán megszállását, addig Szekrényessy Magyarország megmaradása érdekében elkerülhetetlen lépésnek tartotta. Az idő Szekrényessy Kálmánt igazolta:

„Vasárnap három politikai lap is közölte azt az emlegetett röpiratot, melyet »Nehány adat a bosznia-hercegovinai kérdés történetéhez« cím alatt, Kossuth Lajos küldte kiadás végett Helfyhez. E röpirat szerint a megszállás nem kongresszusi eszme s nem is a lefolyt háború kifolyása, hanem régebbi bécsi rögeszme, melynek kivitelére gróf Andrássy ajánlkozott, s a gróf egyenesen ennek kivitele végett »konspirált az orosszal Reichstadtban«.

A megszállás kárhoztatóival szemben egészen más álláspontot foglal el Szekrényessy Kálmán, ki több évet tölte délszláv tartományokban, s a háború alatt török szolgálatban is állt. Az ő, »Magyarország és a délszláv tartományok« című röpirata, azt fejtegeti, hogy Magyarország csakúgy kerülheti ki a jövő veszélyeit, ha a maga számára Bosznián és Hercegovinán kívül, azonnal elfoglalja Szerbiát, Montenegrót s minden földet a Balkánig, keletre Szófiáig.”

Szekrényessy egész munkásságát a cselekvés bátorsága, a tettek ereje jellemezte. Ezúttal is cselekvő módon kapcsolódott be a balkáni konfliktusba, melynek okáról így vallott:

„Küzdöttem tollal és fegyverrel Törökország hatalmáért és területi épségéért, még pedig nemcsak rokonszenvből a derék török nemzet iránt, hanem főleg azért, mert hazánkra nézve hasznosnak tartottam.”

Ezt olvastad már?