Atlétika
Szabó Beatrix

MTK legendárium | 236. rész

Publikálva: 2022.09.29 Frissítve: 2022.09.27 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 18. rész.

Változásokkal terhes, mozgalmas idők voltak Kálmán gimnáziumi évei, közelebbről az 1850-es 60-as évek. A hadiesemények romantikus híreibe lépten-nyomon belebotlott az utca embere, mely különösen a diákság fantáziáját mozgatta meg:

A Széna [Kálvin] téren nagy csaták láthatók, egy nagy panoráma [festett körkép], mely a krími hadeseményeket tárja elénk.

Mikszáth Kálmán, ki Szekrényessy Kálmánnal egyidős diák volt, szemléletesen örökítette meg Olaszország 1861-es egyesítésének aktuálpolitikai élményét, ahogyan azt diákként átélte:

Egy délelőtt bejött a földrajzi órára nagytiszteletű Szeremley Károly professzor úr, s vígan csapott tenyerével a katedrára. 

– Nem ér semmit, amit idáig magyaráztam (Olaszország leírásánál haladtunk a tankönyvben). A csizma nagyobb lett gyerekek. Hehe! Nagyobb lett.

Keskeny, ráncos arca tündöklött az örömtől, szürke szemei lázas fényben égtek. Gyermekes fürgeséggel rohant a mappához, mely a falon lógott, s oda bökött ujjával Lombardiára:

– Ez már nem a miénk! Volt, nincs! (Végigtörülte egy kék plajbásszal). Ohó hó! A csizma nagyobb lett vele!

– Ha nagyobb a csizma nem szorítja annyira a lábunkat

– Igen, de ha tőlünk vették el a tartományt, akkor a mi csizmánk voltaképpen kisebb lett.

Szeremley mérgesen dobbantott a lábával.

– Szamár vagy! Ez éppen az az eset, amikor a kisebb csizma a komótosabb.

Végezetül Szekrényessy katonai pályaválasztása kapcsán nem hagyhatjuk figyelmen kívül (hölgyeink sem tudták) a katonai uniformis vonzerejét, mely nem egy ifjú embert csalt a katonaság soraiba:


A 19. század volt az egyenruhák fénykora Európában. Színgazdag egyenruhák, díszgombok, zsinórok, paszományok, tollak, sisakok vagy sapkák tették a katonaságot megkülönböztetetté és népszerűvé. A legtöbb egyenruha kiemelte a férfiasságot, jó alakot, és magára vonta a figyelmet. Ez által viselőjét öntudatos, jó tartású és fegyelmezett emberré tette.

Bármi is jelentette a végső ösztönzést, tény, hogy Szekrényessy felcsapott katonának. Elsőként az észak-itáliai állomáshelyű ún. 1-es számú friaouli huszárezredhez jelentkezett önkéntesnek, és itt is kapta meg alapszintű katonai kiképzését. Itáliai szolgálata egy életre meghatározó erejűvé vált, melyre idős napjaiban is szívesen emlékezett s másokat is emlékeztetett, sőt megihletett, miként a kitűnő írót, Vay Sándor grófot:

Réges-régi huszárvilág, ki tud ma már róla? Mikor még gyöngyélet volt a katonaélet. Ott az örökösen kék, súgó-búgó babérerdőkkel ékes, narancsvirág kábító illatában fürdő lombard garnizonokban.

Talán Szekrényessy Kálmán kitűnő sportírónk, az öreg kapitány úr tudhatna egyet-mást. Mert Szekrényessy azt is tudja, hajdan zu kleine Knöpfe gratuláltak az újdonsült hadnagynak – lévén a kadét Waffenrockjának a gombja kerek és nagy akár egy susztertallér.

Az öreg kapitány úr még arról is fölvilágosít, anno 1800-tól melyik lovasezred hol volt dislocálva.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!