Taekwondo
Patakfalvy Luca

MTK legendárium | 235. rész

Publikálva: 2022.09.24 Frissítve: 2022.09.22 MTK Budapest

Az MTK-alapító Szekrényessy Kálmán élete. 18. rész.

Szekrényessy Kálmánt 1866. június 23-án az itáliai Minció folyó partján találjuk. Az itt állomásozó 13. Ulánus ezred – az ún. Tráni-dzsidások – 4. századának kötelékében állomásozó későbbi MTK-alapító, talán még nem sejtette, hogy már az elkövetkező napon ezrede „megkapja a vérkeresztséget, és zászlóját diadalra kíséri,” méghozzá a 19. század egyik legjelentősebb ütközetében, a custozzai csatában.

A mintegy hetvenötezer főből álló osztrák fősereg parancsnoka, Albrecht főherceg a nap folyamán kapott jelentések alapján – értesülvén a Viktor Emánuel vezette ellenerők gyanútlanságáról – másnap hajnalra általános támadást rendelt el a százharmincezres olasz fősereg ellen.

Az ifjú legény, kit mindössze egy hónap választott el huszadik születésnapjától, roppant büszkeséggel viselte a szép sötétzöld, arany paszomántokkal bőven kihányt, dupla gombsorú piros plüssgalléros rövid ulánkát s a fejébe nyomott négyszögletű, lengyeles sipkát. Ezen ulánus egyenruhára méltán lehetett büszke, hisz a Trániak öltözéke merőben eltért a többi (tizenkét) dzsidásezred ruházatától.

Már édesanyja is kedves emlékeket őrzött szívében a Magyarországon akkortájt „újszerűnek” számító fegyvernem egynémely művelt tisztjéről. Még soproni leány korából többször házuk vendége volt, egy gr. Tadeusz Skolimowsky nevű lengyel ulánus kadét, ki tartósan tette a szépet anyja első unokatestvérének, báró Baumgartner Máriának.

Szekrényessy Kálmánnak e fegyvernemhez való csatlakozása vélhetően mégsem eredményezett osztatlan sikert családja körében.

Ennek oka részben veszélytelen hivatásának elejtése, valamint jogi tanulmányainak félbehagyása lehetett. 

Kálmán vonzalmát a katonai pálya iránt több tényező is motiválhatta. Elsődlegesen a kor hazafias és militáns gondolkodása, mely romantikus pátosszal ötvözve jelentkezett. E heroikus szemlélet jól tetten érhető nagybátyjának, Szekrényessy Endrének az 1832-es versében is (mely Kölcsey verseihez hasonlóan) a Társalkodó címlapján jelent meg. A vers címe Huszárdal, egy versszaka pedig így hangzott:

Ezredünk a csatasíkon

Óriásként állván ki

A szent s az egyetlen hon

Védelméért harczolni

Vívok, küzdök, mint oroszlán

Érted dicső, büszke hazám!

A család hazafias szelleme, a hajdú, kuruc s huszár elődök példája mellett az iskolai nevelés éppúgy befolyásolhatta a fiatalember lelkét. Maga Szekrényessy vallja be egyik írásában, miként hatott rá gimnazista diákként akkori katona-tanára:  

Gyermekkoromban egy volt honvéd alezredes földrajztanárom Sz. úr – ma nyugdíjazott ezredes – nagyon szeretett, én pedig rendkívül tiszteltem őt és igen ragaszkodtam hozzá. Az ezredes a többi közt kettőt vésett elmémbe:

Először: »Eperjes környékére egy elsőrangú várat kell építenünk.«

Másodszor: »Hazánk természetes határa dél felé – a Balkán, még pedig egész hosszában a cattarói-öböltől az Emineh hegyfokig – ki kell terjesztenünk.«

Régi időkről emlékezem meg, azóta a tanítvány, tanára előbbeni pályájára lépett. Az események így hozták magukkal, hogy némely kérdéshez kell, hogy jobban értsen, semmint egykori tanára.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!