Taekwondo
Patakfalvy Luca

MTK legendárium | 173. rész

Publikálva: 2021.12.19 Frissítve: 2021.12.17 MTK Budapest

„Az MTK aranylánca” (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jenny). 23. rész. Orth György (1901-1962). „Brüll tartja itthon Orthot”.

Orth Gyurit külföldön majdnem úgy ismerték, mint itthon. Mindenfelé voltak barátai. Beszélt németül, olaszul és angolul, így aztán mindenkivel tudott érintkezni. A labdarúgás mellett még egy szenvedélye volt, az autóvezetés. Kis sportkocsijában a városban mindig és mindenütt látható volt. A pénzre nem tudott vigyázni, mert úgy szétfoszlott a keze között, mint szélben a pelyva. Nagyszerűen teniszezett és olyanokat győzött le, akik állandóan versenyeztek. „Mi, futballisták azzal az előnnyel indulunk a többiekkel szemben, hogy labdaérzékünk van!” Ezzel intézte el ellenfeleit, akiket legyőzött.

Nyelvtudása és népszerűsége csak növelte külföldre csábításának esélyeit. Különösen is a bécsi Vienna tett nagyobb erőfeszítéseket Orth Gyuri megszerzésére. A magyar labdarúgás drámai pillanatai voltak ezek. A hazai szakvezetés majdnem tétlenül nézte végig legtehetségesebb játékosának eligazolását.

Ekkor jött Brüll Alfréd és közbevetette magát, és ennek következtében, 1924 szeptemberében a magyar sajtó diadalittasan számolt be a történésekről:

„A Vienna és vele a bécsi sportközönség hiába várja vasárnapra Orth Györgyöt. A legjobb magyar futballista neve nem kerül az osztrák professzionisták listájára.

Az MTK igen helyesen, nem vette egyszerűen tudomásul, hogy futballcsapatának a legértékesebb tagját Bécs, az előrehaladottabb szervezetével és a maga könnyebb pénzével elvigye, hanem a már reménytelennek látszó helyzetben is mindent megpróbált, hogy Orth Györgyöt itthon maradásra bírja. Napok óta beható tanácskozásokat folytattak ebben az ügyben, és a tárgyalások éppen akkor vezettek eredményre, amikor már senki sem bízott a sikerben. Tegnap is a késő éjjeli órákig tárgyaltak erről – természetesen Orth bevonásával – és ma délelőtt is folytatták a megbeszéléseket, amelyek azzal az eredménnyel jártak, hogy Orth György a magyar futballsport büszkesége, végleg itthon marad.

A bécsi Viennával már félig-meddig megkötött szerződést felbontja és betársul egy, a Nagykörúton nyitandó sportárú kereskedésbe, amely Orth Gyurinak a nevét fogja a cégtábláján viselni. Mondanunk sem kell talán, hogy ezt a megoldást a magyar sport érdekében rendkívül szerencsésnek és nagyfontosságúnak tartjuk, mert Orth távozása rendkívül súlyos csapást mért volna a magyar futballsport amúgy is roskadozó várára.

Orth György a kedvező változásról így nyilatkozott:

Boldog vagyok, hogy végre úgy sikerült megoldani ezt a kérdést, ahogy ezt az első perctől kezdve szerettem volna. Itthon maradok és továbbra is a magyar színekben fogok játszani, soha nagyobb kedvvel, mint ezentúl…”

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!