Kézilabda
Török Lilly

Kosárlabda: „Hiszünk benne, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét” – Hegedűs Péter

Publikálva: 2022.11.23 Frissítve: 2022.11.23 Kosárlabda női

Tíz fordulón túl van, és a tizedik helyen áll első csapatunk a női NB I/A-csoportban. A válogatott szünetben csapatunk másodedzője, Hegedűs Péter értékelte a szezon eddigi részét.

A Magyar Bianka és Hegedűs Péter vezette TFSE-MTK Budapest két győzelemmel és nyolc vereséggel jutott el a novemberi válogatott szünethez, így jelenleg a tizedik helyet foglalja el az élvonal tabelláján, ám csak egyetlen győzelemmel lemaradva az utolsó rájátszásba jutást érő, nyolcadik helyen álló Ludovika Csatától. Másodedzőnk, Hegedűs Péter szerint viszontagságos időszakon van túl a csapat.

– Olyan tényezőkkel kellett az alapszakasz első felében megküzdenünk – gondolok itt elsősorban a sorozatos sérülésekre, illetve az amerikai légiósunk, Khaalia Hillsman elküldésére – ami komoly kihívás elé állította a szakmai stábot, valamint a csapat egészét. A BEAC és a BKG ellen két szoros meccset buktunk el, ami nyerhető lett volna, de mindezek ennek ellenére továbbra is pozitívok vagyunk. A csapat abszolút egyben van, folytatjuk a munkát, szó sincs róla, hogy bedobnánk a törölközőt. Rendkívül motiváltak a lányok, és hiszünk benne, hogy a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét.

Felnőttcsapatunk keretéből két fiatal játékosunk, Dúl Terka és Turi Eszter is meghívót kapott az U20-as női válogatott keretébe. Két reménységünk nyilatkozata ITT olvasható a székesfehérvári összetartásról.

– A válogatott szünetben sokat dolgozunk az eddigi hibák kijavításán, emiatt néhány dologban mindenképpen változtatni kell a játékunkon. Amikor december elején folytatódik a bajnokság, nagyon fontos mérkőzések elé nézünk: előbb a Vasashoz, közvetlen riválisunkhoz látogatunk, reális győzelmi eséllyel, utána pedig a PINKK Pécshez utazunk, ahol viszont kötelező lesz a győzelem. A rövid szünetben az idősebb játékosaink kaptak némi pihenőt, míg a fiataloknak gyakorlatilag nincs megállás: az NB I/B-ben és a Hepp-kupában egymást követik sorban a mérkőzések.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!