Atlétika
Jankovics Dániel

Karate: „Kijutni nehezebb lesz, mint érmet szerezni” – Hárspataki Gábor (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.04.14 Frissítve: 2021.04.13 Karate

Nagyszerű karatékánk a Európa-bajnokságról, az olimpiai kvalifikációról, valamint az országos bajnokságról nyilatkozott a Jochapressnek.

A koronavírus okozta helyzet miatt sok furcsaság volt a hazai bajnokságon, de ennek ellenére továbbra is elmondhatom, hogy az MTK Budapest színeiben, a felnőtt kategóriában 18 éves korom óta mindig magyar bajnok vagyok – meséli Hárspataki Gábor. – Sajnos nem voltak nézők, szurkolótábor és online közvetítésre sem volt lehetőség. Ugyanakkor a régi barátokkal, a tatamin belül az ellenfelekkel, a válogatott kerettagokkal, és a csapaton belül megvolt a jó hangulat.

– Ki volt a legnehezebb ellenfele a bajnoki hétvégén?

Az egyéni 75 kilogrammos súlycsoport mellett a csapatok küzdelmeiben is indultam. Ott találkoztam a mínusz 84 kilogrammos kategóriában szereplő Hidasi Tiborral. Tibor nagyon tapasztalt versenyző, egyéniben és csapatban is bajnok lett az UTE színeiben.

– Május 19-én, Porecsben kezdődik az Európa-bajnokság. Ön mire számít, vajon a teljes nemzetközi mezőny tatamira lép?

– A koronavírus-helyzet miatt most nemcsak nálunk, hanem mindenhol nagy problémák vannak, viszont az egyesületben az edzők nagyon odafigyelnek ránk. Buborékban készülünk és versenyzünk. Sehova sem járkálhatunk ki feleslegesen. A horvát szervezők előzetes tájékoztatása szerint a verseny helyszíne és a hotelek között autóbuszokkal ingázunk majd. Személy szerint biztos vagyok benne, hogy teljes lesz a mezőny, mivel mindenki ki akar jutni az olimpiára és mindent meg is tesznek érte.

– Hogyan állhatott elő az helyzet, hogy Ön az Európa-bajnokság megnyerésével sem jutna ki közvetlenül az olimpiára?

– Sok európai versenyző már annyi kvalifikációs pontot gyűjtött, amivel már most olimpiai résztvevők. Az Európa-bajnokságon és a közelgő lisszaboni versenyen már nem lehet annyi pontot elérni, amivel utolérném őket. Viszont a párizsi, azonnali kvótát adó megmérettetésen ezek a versenyzők már nem riválisaim, mivel ők már ott nem indulnak. Fischer Mihállyal, az MTK Budapest vezetőedzőjével és Török Gábor személyi edzőmmel azon dolgozunk, hogy Porecsben és Lisszabonban az összes hibámat kijavítsuk annak érdekében, hogy a párizsi versenyen ott legyek az első háromban, és ezáltal kijussak az olimpiára.

– Ha sikerül kijutni, mire lehet képes Tokióban?

– Bármi megtörténhet, és a szerencsén is sok múlik. Még élénken él bennem a minszki Európa-játékok esete. Ott is nagyon erős mezőnyben kellett versenyezni, a végén Pavel Artamonov személyében mégis fiatal, 19 éves, szinte ismeretlen észtországi fiú állt mellettem harmadikként a dobogón. Olyan rutinos versenyzők, mint például a török Eltemur Erman még érmet sem szereztek. Ami az olimpiát illeti: súlycsoportomban kétszázan szeretnének kvalifikálni. Ezzel szemben csak tíz versenyző indulhat és három érmet osztanak ki. Ez azt jelenti, hogy kijutni sokkal nehezebb, mint érmet szerezni, vagy előkelő helyezést elérni.

Forrás: jochapress.hu/Kassai János

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!