Atlétika
Krizsán Xénia

Kajak-kenu: „Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük” – Fodor Nicholas

Publikálva: 2021.06.07 Frissítve: 2021.06.07 Kajak-kenu

Klubunk fiatal kenusa vasárnap élete legnagyobb sikerét érte el, hiszen 5000 méteren ezüstérmet szerzett a Poznanban rendezett Európa-bajnokságon. Nicholas beszélt az ezüstéremről, a verseny alakulásáról, illetve a közeljövőről.

– Mit jelent számodra, hogy felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmesnek mondhatod magad?

– Az egyik álmom vált valóra. Már régóta szerettem volna ilyen nagy nevekkel versenyezni, és hihetetlen, hogy sikerült ebben az erős mezőnyben ezüstérmet szereznem.

– Hogy alakult a verseny?

– A rajt nagyon nehézkes volt, összeakadtunk, megforgattak minket, utána, amikor már elcsúsztunk ketten-hárman fellazultak a dolgok és onnantól kezdve jól alakult a futam.

– Milyen volt a háromszoros olimpiai bajnok Sebastian Brendel ellen csatázni?

– Elképesztő volt végig vele versenyezni, beszélgettünk is utána picit, a verseny közben pedig folyamatosan váltogattuk, ki menjen elöl. A végén gratulált nekem, és említette, hogy még nem találkoztunk, ami persze azért van, mert még nagyon fiatal vagyok.

– Az 5000 lesz most már a fő csapásirány, vagy kitartasz a rövidebb számok mellett is?

– A rövidebb távok sem kerülnek háttérbe, az 1000 egyesre és párosra ugyanúgy fogok készülni, de ezek után nem fogom elhagyni az 5 kilométert.

– Nagyon hosszú számról van szó. Akadtak hullámvölgyek a verseny közben?

– Persze, de rendkívül jó volt a hangulat nézők nélkül is, ami segített átlendülni a holtponton az utolsó előtti fordulóban. Ott még én vezettem, aztán Brendel elindult, fölültem a vízére és átlendültem a nehézségeken. Neki óriási erőssége az utolsó egyenes, tehát nem tudom, hogy lehetett volna őt megfogni.

– Mit tanultál ebből a versenyből? Mennyire lepett meg ez a siker?

– Ha fejben ott van az ember, bármit meg lehet csinálni. Az ezüstérem óriási meglepetés, de előtte az edzőmmel, Balázs Péterrel átbeszéltük a taktikát. Minden utasítását követtem, ami lehetővé tette, hogy jól alakuljon a verseny. Minden úgy sikerült, ahogy elterveztük.

– Mennyi szabadnap jár az Európa-bajnoki ezüstéremért?

– Szinte semmi pihenőm nincs, hétfőn délután már megyek edzeni, hiszen készülök az U23-as Európa-bajnokságra, amit három hét múlva rendeznek. Dolgozom tovább, óriási lökést jelent ez az érem, és az, hogy ilyen klasszisok között felfértem a dobogóra.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!