Kézilabda
Porobic Zoé

Interjú Renner Lucával

Publikálva: 2020.01.28 Frissítve: 2020.01.29 Atlétika

Újabb országos bajnok öltözött kék-fehérbe. Atlétika-szakosztályunk friss igazolását faggattuk.

Renner Luca személyében – Jankovics Dániel után – újabb tehetséges magasugróval erősödött egyesületünk. Lucát a klubváltásról, eddigi sikereiről, valamint céljairól kérdeztük.

Minek köszönhető, hogy az MTK Budapesthez igazoltál?

Nagyon régóta a Gödöllőnél atletizáltam, de már két éve Deutsch Péterrel edzek, tehát előbb-utóbb adta magát, hogy átkerüljek az MTK Budapestbe, és ez a pillanat most érkezett el. Az edzéstársam, Kriszt Katica régebben Péterrel készült, és ő rengeteg pozitív dolgot mesélt róla, ezért is kezdtem el az ő keze alatt dolgozni.

Immáron csak a magasugrásra koncentrálsz?

Régebben többpróbáztam, de mióta elkezdtem a közös munkát Péterrel, kizárólag a magasugrásra összpontosítok, hiszen ez a legerősebb számom. Mindig ebben voltam a legügyesebb, mindig ehhez húzott a szívem, és mindig is ezt szerettem a legjobban csinálni.

Milyen a Lantos Mihály Sportközpontban készülni?

Eddig a BOK-csarnokban edzettünk, idén azonban váltottunk a Lantosra, ahol kiemelkedő körülmények között tudunk készülni. Ez, valamint a jó társaság megkönnyíti az edzéseket, és sokat segíthet a fejlődésben.

Hogy sikerült a tavalyi év?

Először tudtam felnőtt országos bajnokságot nyerni, amire nagyon büszke vagyok. Ezen kívül rendkívül örültem, hogy kijutottam az U23-as Európa-bajnokságra, és 2019-hez fűződik az első felnőtt világversenyem is, a csapat Európa-bajnokság. Szerettem volna ezeken a megmérettetéseken többet nyújtani, ám ehhez mentálisan még fejlődnöm kell. Nemrég került a klubhoz Pogány Mihály, aki elképesztően változatos edzéseket tart ahhoz képest, hogy egyetlen számra készülök. Úgy érzem, jó úton haladunk.

Hogy kezdődött ez az esztendő?

A budapesti nyílt fedettpályás bajnokságon 1.79 méterrel a második helyet értem el, ami nagyon bíztató eredménynek számít az év első versenyén.

Mik a célkitűzéseid 2020-ra?

Nyáron felnőtt Európa-bajnokságot rendeznek, de mivel én még U23-as korosztály vagyok, ezért arra nekem túl nagy falat lenne kijutni, persze ez nem jelenti azt, hogy nem fogom megpróbálni elérni az 1.90-es szintet. 184 centiméter az egyéni csúcsom, ezt mindenképpen meg szeretném javítani ebben az évben.

És hosszabb távra?

Mint minden sportolónak, nekem is álmom az, hogy kijussak legalább egy olimpiára, de először kisebb lépésekben gondolkodom. Először jó lenne Európa-bajnokságra kvalifikálni magam, vagy akár a hazai rendezésű világbajnokságra, ami minden magyar atléta számára extra motivációt jelent.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!