Tenisz
Piros Zsombor

Győzelem a Brothership-kupán

Publikálva: 2020.06.10 Frissítve: 2020.06.11 eSport

Rocket League csapatunk nem talált legyőzőre

Rocket League csapatunk nyerte meg a Grand Yeevel közös szervezésű Brothership Cup első kiírását: az ESE csapatával szemben rendkívül idegőrlő mérkőzésen 4–3-ra nyertünk, így a magyar bajnok a nemzetközi kupában is aranyéremmel zárt.

Az első párosításban a TurboBenc egyesülete ellen szoros mérkőzést játszottunk, azonban sikerült nyernünk 3–2-es összesítésben, majd az elődöntőben a Synerium Gaming következett, velü szemben magabiztosabb teljesítménnnyel 3–1-re diadalmaskodtunk.

Jött a „Győztes ági” döntőben a lengyel bajnok ESE. Ellenük a legjobb formánkat hoztuk, és a best of 7-ben 4–1-re nyertünk, így mi kerültünk a Grand Final-be.
A vesztes ágon jött a papírforma, az ESE könnyedén visszajött a Grand Finalbe hogy visszavágjon csapatunknak, ami majdnem sikerült is.

Mivel mi jutottunk be a győztes ágról, így 1–0-lal indultunk a bo7 szettben, de még így is a hetedik meccs volt a döntő. Itt végül erődemonstrációt tartottunk, és 5–2-re nyertük az összecsapást, a szettet pedig 4-3-ra.

A torna bracketje:

Gratulálunk játékosainknak a győzelemhez!

Esport szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!