Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Cselgáncs: Gőz Roland és Tóth Benedek szerint is a tapasztalatszerzés a legfontosabb

Publikálva: 2021.04.25 Frissítve: 2021.04.25 Cselgáncs

A múlt hétvégén megrendezett, lisszaboni cselgáncs Európa-bajnokságon az MTK Budapest küldöttségéből Tóth Krisztián bronzérmet szerzett, míg Gőz Roland és Tóth Benedek az első körben búcsúzott a tornától. A két fiatal értékelte a versenyt.

Gőz Roland és Tóth Benedek egyaránt az első körben szenvedett vereséget a portugál fővárosban rendezett dzsúdó Európa-bajnokságon, eredményüket azonban érdemes alaposabban is megvizsgálni. A brutálisan erős európai felnőttmezőnynek köszönhetően ezt a kontinensviadalt is magas színvonalú cselgáncs jellemezte, ahol akár már az első fordulóban klasszisok találkozhattak egymással.

Gőz az izraeli Kochmannal csapott össze, akit nagyon kemény ellenfélként ír le.

– Nehéz bentről értékelnem magam. Sokszor érzem másképp a történéseket, mint ahogy valójában vannak, emiatt mindig közösen elemezzük a mérkőzést az edzőmmel. Sokat javultam abban, hogy jobban mutatom magamat és bírom az összecsapást; ez látszott a meccs közben is. Az izraeli vetélytársam nagyjából öt évvel versenyzett már többet a felnőttkorosztályban, mint én, ennyivel mindenképpen nagyobb tapasztalattal rendelkezik. Európa-bajnoki ezüstérmes, nem akárkiről van szó, ezt éreztem a mérkőzésünk közben is. Hihetetlenül taktikusan, okosan versenyzett, mellette pedig nagyon erős – mondja Roland.

Véleménye szerint még mindig vannak olyan területek, ahol fejlődnie kell, ez a mérkőzésükön is megmutatkozott.

– Úgy érzem kicsit magamat vertem meg, mert még mindig hajszolom, hogy mindenáron menjek előre. Kevesebbet kell dobnom, de akkor jobb helyzetekben és minőségben. Az szintén nehezítette az összecsapást, hogy az izraeliekkel nagyon keveset találkozunk a versenyeken kívül az edzőtáborokban, így nehéz rájuk felkészülni, illetve gyakorolni ellenük. Emiatt mindenképpen jó volt ellene küzdeni; ha a jövőben összecsapunk, tudom, mire számíthatok.

Edzőjük, Pánczél Gábor szerint is helyén kell kezelni ezeket az eredményeket, hiszen a versenyek hiánya miatt a legnagyobb megmérettetéseken kell a fiatal cselgáncsozóknak indulni, ami tapasztalatszerzés szempontjából tökéletes.

– Összességében az eredmény miatt vagyok csalódott egy picit, de a -90 kiló talán a legerősebb kategória, főleg itt Európában. A top 25 között oda-vissza verések vannak, nem lehet tudni, mi fog történni egyik összecsapáson sem. Ez a mostani versenyen is látszott – teszi hozzá Gőz.

Tóth Benedeknek az osztrák Borchashvili állta az útját a -81 kilogrammosok első körében.

– Pár évvel idősebb srácról van szó; egyszer már találkoztam vele versenyen, edzőtáborokban pedig többször készültünk már együtt. Erő tekintetében, illetve amíg állásból küzdöttünk, tudtam vele tartani a lépést, földön viszont remek technikái vannak, ezzel tudott engem is megfogni. A vereséget mindig csalódáskén éli meg az ember, bármilyen klasszis az ellenfél. Nagyon erősek ezek a versenyek, főleg, hogy már itt vagyunk az olimpia kapujában és mindenki megy a pontokért. Próbálok minden vereséget arra használni, hogy a hiányosságaimon dolgozzak utána. Ilyen tekintetben jó lehetőségek ezek a megmérettetések – magyarázza Benedek.

A srácok következő napjai sem pihenéssel telnek majd, sűrű időszak következik számukra: a szlovák edzőtábor után jövő héten már indulnak tovább Zágrábba, felnőtt openre, ahol korban hozzájuk közelebb álló versenyzők indulnak majd. Horvátországban a verseny után is folytatják a felkészülést, a júniusi világbajnokság előtt pedig még Tatán is edzőtáboroznak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!