Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán utazásai | 1. rész

MTK legendárium | 133. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Szekrényessy Kálmán utazásai többnyire elválaszthatatlanok katonai tevékenységétől, melyek során alkalma nyílt egész Európát felfedezni. E cikksorozatban teret kívánunk biztosítani – eddig jószerivel ismeretlen – eredeti beszámolóinak, melyekben felfedezhetővé, megismerhetővé válnak a 19. század gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyai mellett a kor etnográfiai és geográfiai sajátosságai is.

Úti beszámolói, útleírásai oly korban születtek, amikor a világ népességének nagy része még nem gondolt, nem is gondolhatott nagyobb utazások megtételére. Magyarország különösen elmaradott volt e polgári passzió terén, sőt még a megyei nemesség tagjai között is szép számmal találunk olyan tehetős birtokosokat, akik sohasem lépték át vármegyéjük, némely esetben még birtokaik határát sem, melyet Kafka Margit így örökített meg:

„Emberséges embernek maga fészkébe van legtöbb becsületi – mondta az apai nagybátyám -, aki életében soha által nem ment a vármegye határán. Az ősi falut is csak megyegyűlés vagy családi sokadalmak idején hagyta el, vasúton, úgy mondták, nem ült még soha.”

Ezzel szemben Szekrényessy Kálmán atyja és nagybátyja korát megelőzve utazta be Európát, melyet jól bizonyítanak a következő sorok:

„1830-1838 táján is igen sok kellemetlenséggel járt a külföldre való menetel. Mágnásnak és kereskedőnek adtak leginkább útlevelet – mert mint egyik ellenzéki diétai követ megjegyezte – a mágnásról föltételezik, hogy aulikus, a kereskedő pedig ád-vesz, de nem politizál.

Csodaszámba ment még ebben az időben a nagyobb utazás s csodálattal és mohón olvasták Szekrényessy József magyar nemes úrnak [a Társalkodó c. lapban] megjelent gyönyörű útileveleit, amelyet egy felső-ausztriai és a Salzkammergutban tett utazásából írt.”

Szekrényessy Kálmán azonban anyai családjától is haladó példát örökölt, mely jól visszaköszön anyjának unokatestvére Slachta Miksa 1844-es naplófeljegyzéseiből:  

„Minden honfinak hivatása, sőt kötelessége ösmerni saját honának természeti adományait, gazdasági állását, anyagi állapotát, alkotmányát vagyis lakosainak egymásközti viszonyait, ezeknek erkölcsi fokát, szokásait, öltözeteit, a tudományoknak és szépmívészetnek fokozatát. Különbséget azonban, mely mindezekre nézve a saját és valamely más nemzetnek hazája közt létezik, vizsgálni és találni voltaképp csak annak lehet, ki már idegen nemzeteknek juthatván körébe, ezeknek jellemök s szellemöket ottani mulatása alatt tettleg kiösmerheté.”

Ilyen előzmények után nem csoda – főleg nem véletlen –, hogy a kiváló sportember, katona és író Szekrényessy maga is szorgalmas utazóvá vált, mely útjairól értékes feljegyzéseket és beszámolókat készített:

Cyprus, útinaplójából, 1877.

„Langyos februári délután volt, midőn hajónk látkörében Cyprus szigete feltűnt. A középtenger keleti medencéjében vitorlázó hajók legénysége február hó közepét tartja a tavasz kezdetének. Igaza van. Február közepén kell látnunk ama vidékek völgyeit és halmait, hegyszakadékait és szirtormait, hogy fogalmunk legyen annak szépségéről, hogy lássunk egy igazán elragadó kikeletet.

A februári meleg nap már rég leolvasztá ugyan a kopár Szent Hilárionról Cyprus rövid telének lágy havát, de az Olymp és az Adelfosz, valamint a sziget déli hegyláncának több szirtfoka még csillogó hólepellel volt takarva. Nagyszerű és mindamellett mosolygó tájkép gyönyörködteté szemünket. […] Alattunk a végtelen tenger zöldes vize csöndes volt, és csak északkelet felől fodrozódtak hosszú habszalagok, gyors iramukban hajónkkal derekasan versenyezve. […] Néha-néha egy-egy erősebb fuvallatt borzolá fel a délnyugati irányban siető habszalagokat, mire azok hajónkat beérvén, annak oldalán két részre szakadtak. […]

Körülöttünk hófehér tollú, vörös tollú és lábú sirályok keringtek, vizsga szemekkel kémkedvén az apró halacskák után, melyek a felszínre úsztak a hideg habok biztos mélységéből. Röpülő kísérőink egyike vagy másika ilyenkor lecsapott Neptun birodalma felé. […] Alig van tájék, hol a végtelen síkság és az égnek törő hegycsoportosulás oly élénk ellentétben állana egymással, mint itten. […] Nem győzünk a felséges táj szemlélésével betelni, mert folytonosan új meg új szépségeket veszünk észre. Egyszerre csak tűzárba gyullad ki az óriási Olymp, csakhamar az Adelfosz is, majd az egész déli hegysor […]  A búcsúzó nap fényes sugarai kezdetben sárgásvörösre, majd sötétvörösre színezik ragyogó fölületüket, földünk éltető égiteste készül elhagyni bennünket. Az Olymp hóleple már elveszté vöröses színezetét és kékes ibolyszínt ölt magára, a keleten úszkáló bárányfelhők elsötétedtek, a hajónkat locsoló lágy habok egy percre izzó lávához hasonlítanak. […] Hajónk az északi szélesség déli fokai alatt úszik, tehát az alkonyat igen rövid, a későbben feljövő holdat azonban igen kielégítőleg pótolják a ragyogó csillagok ezrei. A fuvallat érezhetőleg erősbödik és mi csakhamar befutunk hajónkkal a larnakai kikötőbe, mely utunk célját képezte…”

Ezt olvastad már?