A nagy nap eseményei – a klubalapítás 1888. november 16-án.

MTK legendárium – 2. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

1888. november 16-ának péntek délutánján a hirtelen beköszöntött tél lehelete suhant át a városon. A városszéli szántások már fehérlettek a korai hótól, a varjak a rákosi rétek felől nagy rajokban húzódtak a melegebb budai lankákra.

A kocsit húzó igáslovak hátára pokróc került, az utcasarkokra gesztenyesütögető nénike települt. A Városerdőnél kevesebb lett az andalgó szerelmespár és párbajozó krakéler. A cukrászinasok egész nap jégvermet tisztogattak, a reménytelen szerelemtől sorvadozó kesztyűssegédek pedig tavaszra halasztották aktuális Dunába ugrásukat. Megfogyott a Gizella téren álldogáló komfortáblisok száma, miként a mezítlábas utcasuhancoké a Múzeum kertjében.

A hideg őszi szelek meghozták a férfiszemek böjtjét, hisz az Andrássy úti gyalogjáró fodros-bodros asszonynépe vastag levendulaszagú bundák alá rejtezkedett. Az ezerfényű nyár színei és illatai a Kerepesi temető fái felett messzire szökkentek, a hirtelen beállt tél pedig ismét a kései őszben reménykedő vénkisasszonyok esélyeit kurtította. Az árnyak megnyúltak, a színek tompultak, a korai szürkület gázlángjai versenyre keltek a hófelhők mögé rejtőzködő napfénnyel. A város felett átvette uralmát a tél, ismerős szag- és hangelegyével.

A Keleti pályaudvar állandó kőszénfüstjébe mind erőteljesebb módon kapcsolódott be a belváros kéményrengetege. Az új körutak széles gyalogjáróin reggeltől estig hasogatták a fákat, és zúdították a szenet a feneketlen pincék mélyére. A városi hierarchia legalacsonyabb fokán álló kéményseprők – velük még a demokrata Táncsics sem fogott kezet – háztól házig dülöngélve ittak áldomást valamennyi kéményre.

Nagyjából ilyen téli díszletet nyújthatott a főváros azon a köznapinak indult péntek délutánon, mikor kilenc nagyreményű fiatalember a világvárosias Teréz körút irányába vette útját.

Totis Lajos rugalmas léptekkel a Múzeum körútról érkezett, Sachs Lipót a tradicionális zsidónegyedből, a Kazinczy utcából igyekezett a körút felé, a mindig elegáns Donáth Sándor, – vélhetően ezüst végű sétabottal kezében – a Váczi körút 21. szám alól ballagott célja felé, az ábrándos Leitner Ármin pedig a terézvárosi Új utca 34-es számú lakását hagyta hátra a fontos találkozó miatt. A szolgálatkész Klauber Izidor ugyancsak a Terézvárosból, a Gyár utca 5. szám alól közeledett a Nagykörút felé, a kis, zömök Müller Dávid a Csengery utca 49. alól, szintén a Dohány utcai zsidónegyedből érkezett Horner Ármin, és ugyancsak terézvárosi otthonát hagyva háta mögött igyekezett friss léptekkel a találkozóra a nagy turista, Weisz Dezső, miként azt Kohn Arnold is tette.

A megilletődött ifjak talán a Körúton összevárták egymást, és közösen erőt merítve indultak meg a nemzetközi hírű bajnok háza, a Teréz körút 10. felé.

A Teréz körút – akárcsak ők maguk – zavarba ejtően fiatal volt még. Épp egy esztendeje indult meg rajta a főváros – és Európa egyik – első villamosjárata. A jó öreg lóvasútat, Szekrényessy József ősomnibuszait ugyan nem szorította ki Pestről e zöldszínre festett villamos, de már Béccsel, Berlinnel vetélkedő világváros álmait sugallta. A berliniek meg is orroltak saját cégükre a Siemensre, amiért Budapesten előbb létesített villamosközlekedést, mint a büszke katonai szellemű birodalmi fővárosban.

Budapest előbb dicsekedhetett villamosjárattal, Berlin viszont magáénak tudhatta a világ legnagyobb sportegyesületét a Berliner Turner-schaft nevű klubot, mely éppen emez 1888-as esztendőben ünnepelte negyedszázados jubileumát, s mely egylet ekkor mintegy négyezer főt számlált. Ha mindezzel tisztában lett volna az a néhány megilletődött fiatal, kik lassú léptekkel indultak meg Szekrényessy bajnok háza irányába, talán kevésbé lett volna bátorságuk (egyébként is az árral szemben) klubot alapítani.

A mestert jól ismerték valamennyien a tréningek és versenyek világából, hol évek óta állt mögöttük – vagy ahogy ők érezhették – (emberi és szakmai teljesítményeivel) fölöttük. Ez azonban mégis más volt, behatolni az országos ismertségű polgár magánszférájába…

Tizennyolc esztendős embereknek tárgyalni a negyvenkét esztendőssel, ismeretleneknek az ismerttel, tapasztalatlanoknak a bölccsel, szegényeknek a gazdaggal, lenézetteknek az előkelővel…

A bátorságnak jelentős próbája volt mindez, a messzire vezető út kezdete, a berlini egyesülethez hasonló – magyar léptékű – klub megalapításának rögös útján.

A délután további részéről apró nüánszokat nem ismerünk, a díszlet és a szereplők azonban ismertek, a cél világos, a festett háttér rekonstruálható, az este néhány impresszionista ecsetvonással, eleven tónusú színnel mégis életre kelthető.

Mielőtt átlépnénk Szekrényessy Kálmán elegáns pompával berendezett lakásának küszöbét, essen néhány szó a házról! Eddig egyetlen klubkrónikás sem közölt egyebet az alapítás helyszínéről, minthogy az a Teréz körút egyik házában történt. Máshol még azt is olvashatjuk, miszerint a Teréz körúti Samassa-házban alakult az egylet. E két információ egyfelől valós, másfelől azonban helytelen, és mint ilyen félrevezető, hisz Szekrényessy otthona nem a Samassa-házban, hanem közvetlenül a mellette lévő Teréz körút 10-es szám alatt, az Abbázia kávéháztól a Király utca felé eső második ház, körútra tekintő elegáns első emeleti lakásában volt. Százharminckét esztendő múltán a sikeresen beazonosított épületet illő lenne emléktáblával is megjelölni…

E kis kitérő után azonban térjünk vissza a házigazdához és szűkebb Teréz körúti életviszonyaihoz!

Szekrényessy Kálmán, a hőskorát élő magyar sport héroszi alakja, népszerűsége jelentős, baráti és tanítványi köre kiterjedt és ebből adódóan persze – e napnak köszönhetően is – akadt néhány ellenlábasa.

Szakmai bravúrjainak köszönhetően sokan csatlakoztak társaságához, és ő a kor szokásainak megfelelően úgynevezett törzsasztalt tartott fenn, mely 1888-tól az Abbázia kávéházba tette át székhelyét, és emellett a lakásán is rendszeresen vendégül látta a társadalom jeleseit.

Megfordult nála Eötvös Károly, a Vajda, ki egyébiránt Szekrényessy apósával alapította Veszprém első napilapját, és a nemzetközi bajnok nagyanyján, Szekrényessy Jánosné szül. /Nagy/ Eötvös Erzsébeten (1774-1842) keresztül a Szekrényessy családdal is rokoni kapcsolatban állt. De idejárt még Klapka György, Görgey Artúr, Thann Károly, Sárkány János Ferenc, Vermes Lajos, gr. Vay Sándor (Sarolta), gr. Károlyi Gábor, Matolay Elek, Pázmándy Dénes, megfordult nála Jókai Mór és felesége is, és még sorolhatnánk.

A környezet társadalmi ranghoz mérten reprezentatív, melyben kellő hangsúlyt kapott Szekrényessy hercegi, grófi, bárói és rangos köznemesi elődeinek klenódiumai (A klenódium jelentése: drágaság, kincs, ereklye. A szerk.), egy-egy 17-18. századi tabernákulum, szekreter és falikárpit, néhány finoman metszett üveg holmi és számlálatlan antik, ezüst dísztárgy, és a mustrás falakon több metszet, kép és olajfestmény.

Ampire szekreterében néhány nagybecsű levél Kossuthon, Garibaldin át gróf Zeppelinig, akivel szoros szakmai értekezést folytatott, de itt kapott helyet országosan egyedülálló bélyeggyűjteménye, könyveinek és tanulmányainak kézirata és világhírú léghajós metszetgyűjteménye.  

A polcokon százával sorakoztak katonai, léghajózási és sporttémájú könyvei, majd valamennyi jelentősebb európai nyelven. Tucatszám trófeák, ezüst serlegek, érmek, díszes kiállítású oklevelek és kézzel írt gratulációk, nem egy közülük uralkodói kéz által hitelesítve. Szép és patinás sport- és tudományos múlt relikviái.

A falakon katonai témájú metszetek és festmények, hol csak valaha megfordult és harcolt. Az 1877-es plevnai hadállást föltüntető rajz és sorra egykori híres fegyvertársainak metszett képmásai: Osman pasa, Tefik bej, Gambetta, Mehemed pasa és a nagy Garibaldi gondosan keretezett portréi.

A fiatalság nem győzött ámulattal és mély áhítattal szemlélődni. A látottak minden bizonnyal legjobban a műremekek iránt mélyen érdeklődő Donáth Sándort kerítették hatalmukba, kinek épp ez időtájt volt titkos ideája, a régiségüzlet alapítása…

A patinás cserépkályhában vígan pattogott és ropogott a faláng, mikor a nagyszalon ódon asztalát körülülve kezdetét vette az alakuló értekezlet.

Szekrényessy, kinek jelentős tapasztalata volt a klubalapításban – alig akadt komolyabb fővárosi klub, melynek születésénél ne lett volna jelen – frappáns határozottsággal építette fel az est tennivalóit. Mindjárt az első lépések egyikén titkárrá szavazták a jólfésült Donáthot, kinek egyben feladata lett az elhangzott állásfoglalások és határozatok rögzítése, a jegyzőkönyvvezetés.

Legelső napirendi pontként meg kellett határozni az alakítandó egylet szabatos elnevezését. Az ötletadó, vagy ötletadók személyét illetően nem rendelkezünk adatokkal. Meglepődnénk azonban, ha ne jutott volna oroszlánszerep a szógyártásairól és névalkotásairól elhíresült Szekrényessy Kálmánnak. Egy bizonyos Magyarország első demokratikus sportegyletének neve tudatos, átgondolt névalkotás.

A kilenc ifjú alapító jelentős részét képező kemény mag (Totis, Kohn, Klauber, Sachs) már tagjai voltak a Szekrényessy patronálta Sportkedvelők Körének (SK), melynek – mint látható – nem kis szerep jutott a klubalapításban. Az elődszervezet – mert hisz tekinthetjük a Sportkedvelők Körét annak – mind kivált tagjaival, mind pedig névformájával megkerülhetetlen tényezővé lépett elő. A kicsiny klubocska betöltötte hívatását, mint a sasfiók, mely a tojáshéjat ugyan levetkezi, de sas természetét megőrzi s mind nagyobb magasságokba vágyik. Így lett a lokális célú sportot kedvelők csapatának provinciális céljaiból szárnyalóbb, nagyobb távlatokat célzó (Magyar) elnevezés, az ifjak puszta önfeledt játszása helyett komoly harcos program (Testgyakorlók) kifejeződése, míg az utótag, (Köre) mint, egy elcsatangolt szertelen gyermek nyargalt komoly bátyjai nyomába, közvetlen utalva az egykori kisded klubra.

A cél, a szándék mindenki előtt nyilvánvaló volt. Adassék szabadság sportkérdésekben Magyarország polgárainak, azt sem vallási, sem nemzetiségi alapon senki ne korlátozza. Ki-ki maga dönthesse el, mely típusú sporttevékenységet kíván gyakorolni, a múltban ragadt német szellemű tornát, avagy a szabadon szárnyaló angol szabadtéri sportok válfajait, tehát az atlétikát.

A dokumentum elkészültét követően ünnepélyes, emelkedett pillanat következett, mikor a sporttörténelem szeszélye folytán alapítóvá nemesedett hétköznapi hősök egyenként gyűltek Donáth Sándor köré, hogy nevükkel együtt beírják magukat a sporthistória halhatatlanjai közé.

Az elmúlt százharmincegy esztendő azonban mostohán bánt az alapítókkal, néhány betűn és hangsoron kívül egyéb nem maradt belőlük, no meg néhány sárgult lapra szóródott kósza számadat sporteredményeikről. A teremtett ember, az egyedi, a megismételhetetlen azonban törekvéseivel, érzéseivel, örömével és fájdalmaival, úgy tűnt örökre elveszett...

Engedtessék meg most, hogy némi csekélyke adattal mégis emléket állítsunk az alaptó Tízek Társaságának és a felejtés vulkáni hamuja alól kibontsuk mindazt, ami az utolsó világégés, a pokol zsiliptörése után még megmaradt…

A soronkövetkező cikkekben sorra ismerhetjük meg az alapítók életét és pályáját.

Ezt olvastad már?