Kézilabda
Török Lilly

„Olyan 2020-as volt”

Publikálva: 2020.10.17 Frissítve: 2020.10.16 Tenisz

Tóth Amarissa egyesben nyolcaddöntőt vívott a junior Roland Garroson, aminek köszönhetően már ő a legjobb magyar leány a fiatal teniszezők világranglistáján.

Az MTK Budapest teniszezője, Tóth Amarissa mielőtt kiutazott Párizsba, a junior Roland Garrosra, nem pakolt magára felesleges terhet, de azért hozzátette: nagyon boldog lenne a legjobb nyolcba kerülés esetén.

– Csak hajszál választott el ettől, de így sem lehetek elégedetlen, mert a nyolcaddöntőben a negyedik kiemelt orosz leány nagyon erős ellenfélnek bizonyult, aznap jobb volt nálam – vallja be sportszerűen a 17 éves reménység.

– De azért sajnálom, mert az első szettben 3–1-re vezettem ellene, kár, hogy a bíztató kezdés ellenére végül nem tudtam legyőzni. Furcsa volt ez a néhány nap, amit Párizsban töltöttem, mert buborékban tartottak minket, csak a Garros helyszíneit látogathattuk. Olyan 2020-as volt ez a torna. Annak viszont örülök, hogy húsz helyet javítottam a junior-világranglistán. Még csak félúton járok, mert korábban már álltam egyszer a 35. helyen is, de az 55. sem rossz.

Olyannyira nem, hogy ezzel megelőzte klubtársát, Szabanin Natáliát, aki négy helyet rontva az 59. helyen áll a legfrissebb listán. A mindössze 16 esztendős leány (a 18 évesek mezőnyében) mindjárt az első fordulóban a második kiemelt fülöp-szigeteki Ealával találkozott, és bár jól kezdett, kétszettes vereséggel búcsúzott a tornától. Párosban szintén az első kör jelentette a végállomást, mindkét MTK-s amazonunknak.

Junior Roland Garros, Párizs
Tóth Amarissa
Egyes:
A 32 közé jutásért: –Wirges (német) 6:0, 6:1
A 16 közé jutásért: –Belgraver (francia) 2:6, 7:5, 6:2
Nyolcaddöntő: –Kugyermetova (orosz) 3:6, 1:6
Páros:
A 16 közé jutásért: Lovric (szlovén)–Kasintseva, Del Olmo (andorrai, spanyol) 4:6, 3:6
Szabanin Natália
Egyes:
A 32 közé jutásért: –Eala (fülöp-szigeteki) 4:6, 1:6
Páros:
A 16 közé jutásért: Ricci (olasz)–Bondarenko, Snajder (orosz) 4:6, 1:6

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!