Tenisz
Gálfi Dalma

„Bőven fogunk meglepetéseket okozni”

Publikálva: 2019.10.08 Frissítve: 2019.10.08 Röplabda

Az Extraliga közelgő rajtja apropóján Nyári Virággal beszélgettünk klubfilozófiáról, személyi változásokról, Budaörsről, erőviszonyokról.

– A klub hű maradt filozófiájához, továbbra is kizárólag fiatal, magyar játékosokra építünk. Elégedett vagy a jelenlegi kerettel?

Nagyon örültem, hogy a csapat magja együtt maradt a nyáron, szinte mindenkit meg tudtunk tartani, akit akartunk. Kotormán Réka már az együttműködésünk legelején jelezte, hogy Amerikában folytatja tanulmányait, Borsos Lilkó és Szerényi Gréti távozása azonban jelentősen megnehezítette a dolgunkat, mivel így kevesen maradtunk centerposzton. Az összes többi pozícióban megvagyunk, az új igazolásaink mind erősítést jelentenek.

A szakmai stábban is több változás történt, a felnőtteknél és az utánpótlásban egyaránt.

Mindig igyekszem olyan emberekkel dolgozni, akikben száz százalékig megbízom. Ilyen például Schildkraut Krisztián, aki játékosként és edzőként is bizonyított már – nyilván az ő érkezésében Gábornak is nagy szerepe volt. Sass-Gregori Martinát még a lányomon keresztül ismertem meg, tudtam, hogy gyógytornászként és manuál-terapeutaként dolgozik, Barna távozását követően szerettem volna őt idehozni. Az utánpótlás-játékosaink létszáma indokolta, hogy tehermentesítsük Benkóné Kőrös Máriát, aki egyedül vitte a gyerek és a serdülő korosztályt. Így jött a képbe Glózik János, akit szintén nagyon régről ismerek, NB I-es edzői tapasztalattal rendelkezik, és a hétvégi OSB eredményei is őt igazolják. Tüske Erikát fián, Bencén keresztül ismertük meg, ott volt szinte minden hazai meccsünkön. A beszélgetéseink során tudtam meg, hogy ő is utánpótlásedzőként dolgozik, Gazdig Henriettával és Páling Anettel fogja irányítani a szuperminiket.

– Nagy vihart kavart a hír, hogy az Extraligában az Aramis SE Sportcsarnokában játsszuk a hazai meccseinket. Mesélnél kicsit a döntés okairól, hátteréről, kérlek?

A városmajori csarnok sajnos szinte semmilyen szempontból nem felel meg az Extraliga előírásainak: nincs a vendégöltözőben külön mosdó, nincs játékvezetői öltöző, nincs orvosi szoba, nincs büfé, és a létesítmény nem alkalmas a tv-közvetítésre sem. Amikor matematikailag is biztossá vált a feljutásunk, azonnal elkezdtük keresni az új helyszínt. Két alapvető problémával kellett szembesülnünk: egyrészt nagyon kevés az előírásoknak megfelelő létesítmény, másrészt amelyik megfelel, az irreálisan drága. Ráadásul már júniusban jelezni kellett volna, hogy mely időpontokra szeretnénk kibérelni az adott csarnokot, de a sorsolás csak pár hete készült el. Az Aramis csarnoka minden feltételnek megfelel, és az ottani vezetőség rendkívül rugalmasan, segítőkészen állt hozzánk.   

– Az előző szezonban szinte minden meccsen mellettünk szólt a papírforma, ám az Extraligában valószínűleg többször kell majd alárendelt szerepet játszanunk. Hogy tudja majd kezelni ezt a csapat?

Tudom, hogy Gábor és Krisztián mindent kihozott a csapatból a felkészülés során, készen állunk a rajtra. Ugyanakkor a lányoknak, a szurkolóknak és a klubvezetésnek is tisztában kell lennie vele, hogy rendkívül nehéz dolgunk lesz az idén. 21 év a csapatunk átlagéletkora, öt utánpótláskorú játékos van a felnőtt keretben. Van négy csapat az Extraligában, amelyekkel nagyon nehéz lesz felvenni a versenyt, elsősorban a légiósok miatt. A Békéscsaba, Kaposvár, Nyíregyháza, Vasas kvartett ellen már az is bravúr, ha szoros szetteket tudunk játszani, pláne, ha nyerünk egyet-egyet. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy bőven fogunk meglepetéseket okozni. A Haladás, a Jászberény és az UTE ellen lehet keresnivalónk, bár a papírforma ezeken a meccseken sem mellettünk szól.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!