Kézilabda
Kobela Tamara

Tornagyőztesek Vováék

Publikálva: 2019.03.24 Frissítve: 2019.03.24

A franciákat is felőrölte, így százszázalékos mérleggel nyerte meg a siófoki Négy Nemzet-tornát a Bánfai Kírával és Stranigg Zsófiával felálló, Golovin Vlagyimir által irányított női junior kézilabda-válogatott

Az első két fordulóban tekintélyt parancsoló győzelmeket aratott a női junior kézilabda-válogatott a siófoki Négy Nemzet-tornán: előbb a németeket, majd a dánokat múlta felül roppant simán Golovin Vlagyimir alakulata, így vasárnap délelőtt a franciák ellen már a tornagyőzelemért futhatott ki a pályára.

Azt már az ötödik percben kijelenthettük, hogy a francia válogatott fejtette ki a legnagyobb ellenállást a magyar csapattal szemben a háromnapos viadalon, ugyanis a korábbi találkozókon gyakorlatilag az első pillanatoktól magukhoz ragadták a kezdeményezést Pál Tamaráék, addig a franciák méltó ellenfelek voltak.

Sőt az első negyed óra után Golovin 9–7-es francia vezetéskor kért időt. Utána viszont újra a héten addig megszokott fölényben játszó magyar csapatot láthatták a nézők. A franciák csupán húsz percig bírták a mieink tempóját, a félidőben már négy góllal Vámos Petráék vezettek (16–12).

És a tízperces szünet után sem változott a játék képe, a második félidő első felében csupán egyszer találtak utat a kékmezesek Herczeg Lili kapujába, a végén így csak nagy különbségű magyar győzelem születhetett.

29–18-as sikerével százszázalékos teljesítménnyel, szinte végig nagy fölényben játszva nyerte meg a válogatott a Négy Nemzet-tornát. Amely bár csupán a felkészülés egyik állomása volt, de semmiképpen sem rossz előjel bő három hónappal a győri U19-es Európa-bajnokság előtt, hogy a kontinens legjobbjai közül hármat is simán elintézett a legutóbbi korosztályos vb-n ezüstérmes társaság.

Női Junior Négy Nemzet-torna, Siófok

Magyarország–Franciaország 29–18 (16–12)

Magyarország: Csapó, Herczeg, Tóth N. (kapusok), Afentaler 3, Albek 1, Arany, Bánfai 1, Háfra L. 1, Kácsor 1, Kellermann 2, Mihály 2, Pál 6, Schatzl Natalie 1, Simon A. 2, Stranigg 1, Tóth N. 1, Vámos P. 5, Varga E. 2. Szövetségi edző: Golovin Vlagyimir.

A másik mérkőzésen: Dánia–Németország 31–24

A torna végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Franciaország 3, 3. Dánia 2, 4. Németország 1

Forrás: utanpotlassport.hu

Korábbi bejegyzések
15:57 Kilencedik hely csapatban
15:44 Második hely a világkupán
15:09 Élő közvetítés a döntőről
13:43 Jöhet a döntő
13:33 MTK Hungária FC–Sororoksár SC (U14) 24-0 (10-0)
13:28 MTK Hungária FC–Sororoksár SC (U16) 5-0 (2-0)
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!