Atlétika
Jankovics Dániel

Nem sok hiányzott

Publikálva: 2017.03.20 Frissítve: 2017.03.21

Vasárnap rendezték az OJB rájátszását Kaposváron, ahol eldőlt, mely két csapat juthat be a májusi hatos döntőbe az első négy helyezett mellé. Az MTK Budapest egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett, így egy hajszállal ugyan, de lemaradt a döntőről.

Először is gratulálok a továbbjutó csapatoknak, és sok sikert kívánok nekik a májusi döntőben – mondta Leiszt Máté, a kék-fehér juniorok edzője. – Sajnos nekünk nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük, fiatal csapatunk az egész évben jellemző hullámzást mutatta. A döntő pillanatokban megremegett a kezünk, még nem volt meg a megfelelő rutinunk, hogy az idei évben ott legyünk a legjobb hat csapat között.

Kaposvár – MTK Budapest 3-1 (20, 18, –31, 20)
Gödöllő – MTK Budapest 3-1 (–25, 17, 20, 17)
MTK Budapest – Jászberény 3-0 (17, 19, 19)


A csapat tagjai: Lesi Olívia, Horváth Zita, Papp Orsi, Petőváry Panni, Molnár Kata, Deli Zsófi, Szalai Anna, Rácz Annamária, Rutai Nóra
Edző: Leiszt Máté

Korábbi bejegyzések
15:09 Egy győzelem, két döntetlen
13:38 Egy arany, egy ezüst
12:07 Vesznyina nyerte az Indiana Wells-i tenisztornát
10:36 Negyedik hely Kecskeméten
09:05 Hajrá MTK! - hétfői szurkolnivaló
07:30 A csoda elmaradt
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!