Tenisz
Babos Tímea

Kötelező lehet a női csapat indítása a férfi NB I-es kluboknál

Publikálva: 2017.05.19 Frissítve: 2017.05.19

Magyarországon az MTK úttörő volt abban, hogy az élvonalbeli férfi csapatok vállaljanak egyre nagyobb szerepet a női futballban. Hamarosan az MLSZ elnöksége elé kerül az a javaslat, amely szerint a két utánpótlás korosztályos leány csapat indítása mellett 2018-tól a férfi NB I-ben, 2019-ben pedig az NB II-ben is elvárja a női felnőtt csapat szerepeltetését.

Török Gábor, az MLSZ női bizottságának elnöke, így nyilatkozott a szövetség honlapjának:

– Abban bízunk, hogy a férfi klubok előbb-utóbb maguk is belátják a reform értelmét, megismerik, megszeretik a női focit. Szerencsére vannak már nagyon jó példák – mint például a Ferencváros, az MTK, a Győri ETO, a Szombathely vagy a Diósgyőr –, ahol értékelik a szövetség törekvéseit és sokat áldoznak a női szakágra, de látnunk kell, hogy néhány helyen nyűgnek, felesleges tehernek tartják az egészet. Jó lenne, ha a felismerés szép lassan a férfi futballban az eredményeikre joggal büszke, olyan erős klubokban is megérne, mint a felnőtt női csapatát éppen megszüntetni szándékozó Budapest Honvéd, vagy a kétségtelenül tehetséges fiatalokkal egyelőre csak a női NB II-ben szereplő Videoton FC. Én ebben az ügyben is az idő erejében hiszek. Szabályokkal ugyan ki lehet kényszeríteni a női futballal való foglalkozást, de ahhoz a gondolkozásnak kell megváltoznia, hogy a vezetők másképp kezdjenek el tekinteni erre a szakágra.

Korábbi bejegyzések
10:21 Kezdődik a ritmikus gimnasztika Eb
09:13 Hajrá MTK! – pénteki szurkolnivaló
19:33 Múltidéző II.
16:25 Nem sikerült visszavágni Svájcnak
16:12 Balázs Attila menetel
15:49 Magyarország – Svájc (U15) 2-3 (2-1)
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!