Kézilabda
Poczetnyik Luca

„Tanulnunk kell a hibáinkból!”

Publikálva: 2019.04.16 Frissítve: 2019.04.16 Röplabda

Tóth Gáborral beszélgettünk a Kaposvár elleni vereséget követően.

Az Extraliga kvalifikációs körének 8. fordulójában csapatunk az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem otthonában szenvedett sima, 3:0-ás vereséget. Nem is feltétlenül a vereség ténye, inkább a mikéntje sokakat meglepetésként ért, igaz, vezetőedzőnk korábban többször is kifejtette: törvényszerű, hogy a jobb periódusokat visszaesések követik.

Szerencse, hogy ez most következett be, miután már bebiztosítottuk a feljutást – persze a lelkeknek így sem tesz jót – szögezte le Tóth Gábor. – De látni kell, hogy alig 48 órával korábban a Jászberény ellen játszottunk nagyon komoly meccset, ez nem múlt el nyomtalanul. Ráadásul a Kaposvár is rendkívül motivált volt, bőven volt törlesztenivalójuk a Városmajorban elszenvedett vereségért. Még meg kell tanulnunk jó csapatok ellen, idegenben is jól játszani.

Ahogy vezetőedzőnk is említette, a vereség egyik oka a fáradtság lehetett. A következő meccs azonban csak április 28-án vár ránk, lesz idő pihenni, felkészülni az utolsó két fordulóra.

Az előttünk álló két hétben le kell vonnunk a megfelelő tanulságokat a kaposvári vereségből, tanulnunk kell a hibáinkból. Délelőttönként az egyéni, posztok szerinti fejlesztésre koncentrálunk – eredetileg is ez volt a terv, függetlenül a Kaposváron történtektől –, a délutáni edzéseket pedig továbbra is a csapatépítésre fogjuk használni.

Az utolsó előtti fordulóban a korábban 3:2-re legyőzött Budaörsöt fogadjuk, majd az utolsó körben Balatonfüredre látogatunk.

Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a hazai pályától a Budaörs ellen, főleg, mivel a körbeverések miatt még bármi megtörténhet – árulta el vezetőedzőnk. – Ezzel együtt a rájátszás végén elfoglalt helyezés nem elsődleges: az utolsó fordulóban, a Balatonfüred otthonában azok fognak játszani, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!