Kézilabda
Andróczki Flóra
Női röplabdacsapatunk kapitányával, Takács Dorotival beszélgettünk.
– Április 9-én jött a hír: vége a bajnokságnak. Mit szóltál a döntéshez?
– Nem örültem neki, szerettünk volna újra a Városmajorban játszani, a valódi hazai pályánkon megmérkőzni a riválisainkkal. Ráadásul az egész szezont úgy építettük fel, hogy a rájátszásra kerüljünk csúcsformába, de az élet közbeszólt.
– Milyen volt az első év az Extraligában?
– Sokszor reális esélyünk lehetett volna megszorongatni a nagyokat, de magunkat általában alá-, az ellenfeleket pedig túlbecsültük, előre elkönyveltük a vereséget, és így elmaradtak a meglepetések. Az alapszakasz vége felé elindultunk a helyes irányba, és el is hittük, hogy igenis van keresnivalónk.
– Mennyire vagy elégedett a csapat idénybeli teljesítményével?
– Nagyjából reális a tabellán elfoglalt helyezésünk, és – bár vesztettünk itt-ott néhány megszerezhető pontot – kihoztuk a szezonból a maximumot. A meló, amit beletettünk, egyelőre inkább csak az edzéseken mutatkozott meg, és sajnos rájátszás híján nem tudtuk megízlelni a kemény munka gyümölcsét.
– Mi a helyzet a saját teljesítményeddel?
– Kicsit többet is kihozhattam volna ebből a szezonból. Több olyan meccsünk is volt, amikor nem ment a játék, és az Extraligában ezt egyből megbüntetik az ellenfelek: addig teszik rád a labdákat, amíg az összes önbizalmad el nem megy. Ha számszerűen kellene értékelnem, tízes skálán hat és felet adnék magamnak.
– Mire emlékszel majd vissza a legjobb szívvel a szezonból?
– Az utolsó, Nyíregyháza elleni meccsünk mindent vitt: körülbelül három éve várom, hogy végre elejtsünk egy ilyen nagyvadat. De említhetném akár a Jászberény elleni két győztes mérkőzést, mindkettő nagyon emlékezetes volt.