Atlétika
Jankovics Dániel

„Példaértékű csapatmunka zajlott.”

Publikálva: 2017.02.05 Frissítve: 2017.02.05

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével beszélgettünk a Maccabi Európa Játékokról.

Sorozatunkban időről-időre megszólaltatjuk a 2019-es Maccabi Európa Játékok, az EMG 2019 szervezőit, hogy beszámoljanak az előkészületekről. Korábban Jusztin Ádámot, a Maccabi VAC elnökét és Stern Pétert, a játékokat szervező projektcég cégvezetőjét kérdeztük. Most Heisler András,  a MAZSIHISZ elnöke mondta el gondolatait a Maccabi Európa Játékokról, melynek megnyitó ünnepségéig – beszélgetésünk időpontjában – még 2 év, 5 hónap és 24 nap volt hátra.

– Hogyan fogadta a MAZSIHISZ, illetve a magyar zsidó közösség a döntést, hogy 2019-ben Budapest rendezheti a Maccabi Európa Játékokat, hiszen vetélytársunk Bázel – a teniszező Roger Federert, lobbistaként bevetve – is kiváló pályázatot nyújtott be? – kezdtük a beszélgetést Heisler Andrással.

– Kicsit visszamennék az időben, hiszen 12 évvel ezelőtt, amikor szintén éppen én voltam a MAZSIHISZ elnöke, komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy hivatalosan is felvegyük a kapcsolatot a Maccabival. Ez sikerült, és így utólag visszatekintve, rendkívül komoly jelentősége volt. Később, amikor újra megválasztottak, már kiváló kapcsolatot ápoltunk Jusztin Ádámmal, a Maccabi VAC elnökével, és amikor megkeresett az Európa Játékok rendezésének tervével, azonnal az ügy mögé álltunk.

– A gyakorlatban miként zajlott ez a folyamat?

– Amikor Ádám leadta az anyagot, áttanulmányozás után először a vezetőség, majd a közgyűlés elé terjesztettem, így elmondható, hogy komoly, demokratikus támogatottsága van ennek a projektnek a magyar zsidó közösségen belül.

– Mennyire hozta össze a pályázat ténye azokat, akiknek az együttműködése nélkül Budapest nem nyerhette volna el a rendezés jogát?

– Példaértékű team munka zajlott. Három alapfeltételt kellett teljesíteni: az első, hogy legyen egy jó pályázat! Ezt a Maccabi VAC, az MTK Budapest segítségével professzionálisan kivitelezte. A második, hogy legyen az ügy mögött a magyar zsidó közösség támogatása. Ezt a MAZSIHISZ biztosította, humán erőforrással, pénzzel, rendezvények szervezésével. Végül, de nem utolsó sorban szükség volt a kormánygaranciára, mert nélküle semmire sem mentünk volna. Ezt Magyarország Kormánya vállalta, így minden összeállt, és sikerült legyőzni a bázeli „Federert”, akit az elmúlt héten még Nadal sem tudott. – mondja mosolyogva.

– Úgy tudom, hogy tőled sem áll távol a sport.

– Egykoron kosárlabdáztam, így különösen megtisztelő volt, hogy tavaly október végén, amikor több mint száz sportoló vett részt az első nemzetközi Maccabi kosárlabda-kupán, én adhattam át a serlegeket, érmeket a helyezetteknek.

– Hogy áll hozzá a Maccabi Európa Játékok budapesti rendezéséhez a szélesebb magyar zsidó közösség?

– Úgy érzékelem, hogy ők még keveset tudnak a dologról, így komoly feladat számunkra, hogy a magyarokat, azon belül pedig a több mint százezres zsidó közösséget informáljuk arról, hogy valami nagyon fontos és komoly dolog van készülőben.

– Február 6-án rendezik az első közösségi fórumot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, melyen a magyar zsidóság tájékoztatást kaphat arról, hogy miként áll a szervezés, milyen terveket szövögetnek a rendezők. Ez az esemény, illetve ennek kommunikációja alkalmas lehet arra, hogy minél több emberhez eljusson a hír?

– Mindenképpen fontos elem lesz a fórum, különös tekintettel arra, hogy a terveink szerint bizonyos időközönként újra és újra megrendezésre kerül. Emellett természetesen a felületeinken és a zsidó médiában sokat kell tennünk azért, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a Maccabi Európa Játékok híre, hiszen a világ legnagyobb sporteseményeinek egyikéről beszélünk.

– A 2019-es Maccabi Európa Játékok nem pusztán sportesemény, hanem kulturális seregszemle, ahová a világ minden tájáról érkeznek zsidók. Óriási szerepe lehet a MAZSIHISZ munkatársainak akár az aktivitások megrendezésében is, de emeljük ki a kóser étkezést! Több ezer vendég esetében ezt miként oldjátok meg?

– A MAZSIHISZ jelezte a szervezés megkezdésekor – és ebben mindenkivel egyetértettünk –, hogy az egész rendezvény ellátása kóser lesz. Ebben nekünk van a legnagyobb gyakorlatunk, és nem utolsó sorban infrastruktúrával is rendelkezünk. A mi nagy konyhánk látja el a zsidó egyetemet, az iskolát, a kórházat, az óvodát, a szociális otthont, az ellátottjainkat, és persze saját munkatársainkat is. Több ezer főre főzünk, így ezzel nem lesz gond, bár kétségtelen, hogy nagy feladatról van szó, ami fejlesztéseket igényel.

– Mi a helyzet a kulturális rendezvényekkel?

– Ha valahová jó helyre jön a Maccabi Európa Játékok, akkor az Budapest és Magyarország. Ebben a régióban ez az egyetlen olyan hely, ahol nagylétszámú zsidó közösség él, és adott hozzá az intézményhálózat is, hiszen van egyetemünk, több zsidó iskolánk, kórházunk, ami unikális Közép-Kelet-Európában. Nem beszélve a zsidó kulturális negyedről, mely napjainkban is vonzza a turistákat. Nekünk mindössze annyi a dolgunk, hogy ezeket a remek adottságokat kihasználjuk.

– Hosszabb távon hogyan lehet építkezni ebből a rendezvényből? Milyen hozadéka lehet a magyar zsidó közösség számára abból, hogy lesz időszak, amikor Európa zsidósága Budapestre figyel?

– Két síkja van a rendezvénynek. Az egyik maga a sportesemény, ami önmagában is nagy lökést adhat a magyar zsidóságnak. Külön fűszere a játékoknak, hogy amatőr rendezvényről van szó, itt a sportolók a sportért sportolnak, a győzelemért tesznek meg mindent és nem a pénzért. A másik vonal egy nagy álmunk: a játékok kapcsán létesüljön egy zsidó sport és kulturális központ. Ez lenne a játékok szíve, vagy motorja, de 2019-et követően is képes lenne bevonzani a közösségi életbe azokat, akiket most „szekuláris” zsidóknak hívunk, és gyakorlatilag nem vesznek részt a közösségünk életében. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!