Atlétika
Nemes Rita

„Nem volt kérdés, hogy az MTK-ba igazolok”

Publikálva: 2019.08.31 Frissítve: 2019.08.30 Röplabda

Ismerjék meg női röplabdacsapatunk legújabb igazolását, Kökény Petrát!

Ha igazak a pletykák, Tóth Gábor vezetőedző már tavaly is le szeretett volna igazolni. Akkor még nem sikerült, most viszont igen. Mi változott?

Több dolog is közrejátszott: egyrészt csupa jót hallottam tesóméktól (Kökény Nóra – a szerk.), másrészt az Extraligában való szereplés nagyon vonzó volt. Ráadásul időközben leérettségiztem, Budapesten folytatom a tanulmányaimat, így nem is volt kérdés, hogy az MTK-ba igazolok.

– Mik az erősségeid a pályán, és mi az, amiben még mindenképpen fejlődni szeretnél?

Elég kitartó és tudatos vagyok: ha látom magam előtt a célt, akkor mindent megteszek, hogy elérjem. Ugyanakkor a játék minden elemében szeretnék, és kell is fejlődnöm, legyen szó akár az ütőkarmunkámról, nyitásfogadásról, vagy igazából bármiről.

– Milyen személyes célkitűzéseket fogalmaztál meg a szezonra?

Az elsődleges célom, hogy fejlődjek, illetve, hogy minél többet tudjak játszani. Persze tudom, hogy ehhez előbb az edzéseken kell bizonyítanom.

– Elég jól áll a csapat ütőposzton, nem rémít meg a sok rivális?

Egyáltalán nem, inkább motivál. Mindenkit doppingol, hogy meg kell küzdenünk a helyünkért.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!