Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

„Nem látom sok értelmét a US Open megrendezésének” – Babos Tímea

Publikálva: 2020.08.01 Frissítve: 2020.08.01 Tenisz

„Őszintén mondom, nem vagyok benne biztos, hogy lesz verseny, illetve, ha lesz is, nem tudom, hogy én ott leszek-e” – mondja a párosban háromszoros világbajnok és Grand Slam-tornagyőztes Babos Tímea.

Változatlanul kitart a US Open megrendezése mellett az Egyesült Államok Tenisz Szövetsége (USTA), mondván: minden résztvevő egészségét és biztonságát garantálni tudják a szervezők.  Az első számú magyar női játékos viszont más véleményen van.

– Ahogy már sokszor elmondtam, nem látom túl sok értelmét a verseny megrendezésének, hiszen a körülmények, a járványhelyzet és főleg az amerikai belpolitikai helyzet sem ideális. A korlátozásoknak sok játékos nagyon nem örül, a verseny elveszíti a hangulatát. Őszintén mondom, hogy nem vagyok benne biztos, hogy lesz verseny, illetve, ha lesz is, nem tudom, hogy én ott leszek-e.

Mindazonáltal Babos Tímeának is hiányzik már a versenyközeg. Mint megtudtuk tőle, az utóbbi hetekben egyre inkább úgy edz, mint általában.

– Az első öt hétben nem fogtam teniszütőt, de szerintem mások sem. A sport akkor sem maradt ki természetesen, kondiztam, futottam, bicikliztem. Az utóbbi hetekben egyre nagyobb szerepet kap a tenisz, az edzéseim visszaálltak a normál kerékvágásba. Nehéz látnom, hogy mire készülök, de a munkát elvégzem, egyszer csak elindul újra a WTA-sorozat is. Michael Joyce-szal (edző) és Maciej Ryszczukkal (fizioterapeuta és kondiedző) kétnaponta beszélek, Kikivel – Kristina Mladenovic, Tímea páros társa (A szerk.) – szinte minden nap. Nehezen viseljük, hogy nem találkozhatunk, hiányoznak a versenyek már, a közeg, de boldog vagyok, hogy a családommal, barátaimmal is eltölthettem pár felhőtlen hetet.

Arra is kíváncsiak voltunk, vajon Timinek mi a véleménye az újraindulás óta szervezett hazai versenyekről.

– A kezdeményezés jó, legalább lehet játszani, sokan élnek is a lehetőséggel, ami tényleg remek dolog. Ami engem illet, elvileg a US Open lenne a következő versenyem, ha megyek, aztán talán Madrid, Róma és a French Open következne. Remélem, még versenyezhetek az idén.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!