Kézilabda
Szőke Szonja

„Nem csupán páros játékos vagyok” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.02.18 Frissítve: 2020.02.18 Tenisz

Babos Tímea az AIPS budapesti kongresszusán beszélt eddigi sikereiről, valamint a 2020-as évről.

Az MTK Budapest teniszezője elmondta, optimista a 2020-as évvel kapcsolatban, ami nem csoda, hiszen párosban megnyerte az Ausztrál Opent Kristina Mladenovic oldalán.

Nyilvánvalóan csodálatosan kezdtük az évet, rengeteget dolgoztunk azért, hogy ilyen sikereket érjünk el – mondta Timi az AIPS (Nemzetközi Sportújságíró Szövetség) Budapesten rendezett kongresszusán.

Egyesben az utóbbi időben nem úgy megy a játék Timinek, ahogy szeretné. 2016 szeptemberében a 25. helyen állt a világranglistán, jelenleg azonban a 100. pozíciót foglalja el.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt az egyes és a páros között, és egyáltalán nem egyszerű felállítani a megfelelő éves tervet. Az utóbbi időben picit visszaestem az egyéni világranglistán, de az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy sokáig top 40-es játékos voltam. Általánosságban nem mondanám, hogy kizárólag páros játékos vagyok, hiszen az egyesre is rengeteget készülök.

Klubunk sportolójának természetesen az is célja, hogy újra olimpián szerepelhessen. Párosban erre Fucsovics Mártonnal van lehetősége.

Nagyon különleges érzés lenne kijutni a tokiói ötkarikás játékokra. Imádom az olimpia légkörét, és nagyon fogok küzdeni azért, hogy ott lehessek.

Timi partnere, Kristina Mladenovic elmondta, minek köszönhető, hogy ilyen eredményesek voltak az utóbbi években.

Igazán jól passzolunk egymáshoz, és már juniorként, 12 évesen jól megértettük egymást. Olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást, ami nagyban hozzájárul a sikerekhez. Nemcsak a teniszről van szó, hanem a személyiségünkről is. A barátságunk segít abban, hogy a nehéz helyzeteket is tudjuk kezelni a pályán.

A teljes – angol nyelvű – cikk ITT olvasható.

Forrás: aipsmedia.com

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!