Atlétika
Krizsán Xénia

„Mindent megteszünk a továbbjutásért!”

Publikálva: 2018.11.13 Frissítve: 2018.11.13 Kézilabda

A Kisvárdát fogadjuk a Magyar Kupában.

A női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában a lehetséges ellenfelek talán legerősebbikét, a Kisvárda Master Good SÉ-t sorsolták össze csapatunkkal.

Vlatko Djonovics tanítványainak erejét jól mutatja, hogy 8 fordulót követően az 5. helyen állnak a K&H ligában, még úgy is, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak, mint az első négy helyezett. A Kisvárda legyőzte a Mosonmagyaróvárt, a Budaörsöt, a Dunaújvárost és a Békéscsabát, döntetlent játszott a Fehérvárral és a Debrecennel, eddig mindössze a Vác és a Siófok tudta legyőzni Orbán Adriennéket.

A Kisvárda – hozzánk hasonlóan – a 3. fordulóban csatlakozott a Magyar Kupa küzdelmeihez: szerdai ellenfelünk a Szent István SÉ-t, míg mi a Szombathelyi KKA-t búcsúztattuk az előző körben.

Az egyik legerősebb ellenfelet kaptuk a kupában, nem lesz egyszerű dolgunk. Tisztességesen felkészülünk a Kisvárdából, és mindent megteszünk a továbbjutásért, hazai pályán nem is lehet más a célunk – szögezte le Golovin Vlagyimir. – Az utolsó két bajnokink nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna: a DVSC és a DKKA ellen is előfordult egy-két olyan rövidzárlat, amely megpecsételte a sorsunkat. Ezeket kell kiküszöbölnünk. Hibázni persze lehet, de nem szabad sorozatban elkövetni ezeket.

A szerdai mérkőzésen Őri Erika és Pozdena Erika fújja a sípot.

2018. november 14. 18:30 MTK Budapest–Kisvárda Master Good SE (Magyar Kupa, 4. forduló); Elektromos Csarnok (1138 Budapest, Népfürdő utca 18-20.)
 


Az MTK Budapest kézilabda-szakosztályának támogatója: 

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!