Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

„Mindenki egy irányba halad, egy célért küzd”

Publikálva: 2018.03.19 Frissítve: 2018.03.19 Röplabda

Tóth Gáborral beszélgettünk a középszakasz tanulságairól, a folytatásról, illetve a megfelelő kommunikáció fontosságáról.

Még a vártnál is sokkal jobb mutatókkal zárta csapatunk a női röplabda NB I középszakaszát: 10 mérkőzés, 10 győzelem, 29 pont, 30:5-ös szettarány a mérleg.

– Ebben azért voltak kötelező győzelmek is – szerénykedett Tóth Gábor, vezetőedző. – Előzetesen a Haladástól tartottunk picit, mégis úgy érzem, épp az ellenük megnyert hazai meccsen tört át az a bizonyos lélektani gát. Ekkor indultunk el az azóta is járt úton. A másik fordulópont a gödöllői mérkőzésünk volt, ahol rendkívül szoros, parázs hangulatú, mégis maximum közepes színvonalú meccsen tudtunk győzni. Ezen a találkozón is látszott, mi a legnagyobb erőssége a mostani MTK-nak: mindig tudtunk váltani, ha kellett, valamelyik technikai elemünk mindig működött. Ha nem ment a támadás, akkor jó volt a védekezésünk, ha nem működtek a nyitásaink, akkor rendben volt a mezőnymunkánk. Ugyanez igaz a játékosokra is: mindig tudtunk segíteni annak, akinek épp rossz napja volt.

A folytatásban a Budaörsi DSE–TFSE párharc győztesével játszunk. A középszakaszban mindkét csapatot oda-vissza vertük, igaz, a BDSE volt az egyetlen riválisunk, amely pontot tudott szerezni ellenünk.

A mi szempontunkból nincs nagy különbség a két csapat között. Mindig a saját játékunk a kulcs, soha nem az ellenfélé. Ha megfelelően felkészülünk, ha kellően koncentrálunk, akkor képesnek kell lennünk teljesíteni a kitűzött célt – vélekedett Gábor. – Persze nehéz ügy az ilyen három győzelemig tartó párharc, megvan a saját lélektana. Nem számítanak a szettek, csak a győzelmek. A pályaelőny – ami jelen esetben nálunk van – ugyan sokat nyom a latba, de ettől még senki nem dőlhet hátra, nem könyvelheti el, hogy a hazai meccseket automatikusan megnyerjük. Az biztos, hogy nagyon sok múlik majd a jó kezdésen.

A lányokkal való beszélgetések során többen említették a pályán való kommunikációt, mint sarkalatos pontot, fejlesztendő területet.

– Minden olyan dolog probléma, amit a lányok annak éreznek – szögezte le a vezetőedző. – Fel kell hívni a játékosok figyelmét erre, tudatosítani kell bennük, hogy mikor, kinek, mit kell tennie, mondania, mi a dolga. Igenis, a fiataloknak is fel kell vállalniuk ezt, hogy beszéljenek, szükség esetén szervezzék a játékot. Persze valahol ez normális dolog: ha az ember új közegbe kerül, időbe telik, hogy megtalálja a hangját, a helyét a közösségben. Az mindenesetre örömteli, ha ez a legnagyobb problémánk, ez ugyanis könnyen orvosolható.

Tóth Gábor a nyáron váltotta Alberto Salomonit csapatunk kispadját. A fiatal szakembernek – aki korábban Szasa Nedeljkovics mellett dolgozott – ez az első megbízása vezetőedzőként, de jól érzi magát, és hosszú távra tervez.

– Nagyon segítőkész és hozzáértő emberekkel dolgozhatok. Mindenki – beleértve a szakosztály vezetését, a stábot, a játékosokat, a klub munkatársait – egy irányba halad, egy célért küzd. Megkapunk minden eszközt, minden lehetséges támogatást ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célokat. Nagyon jól érzem magam az MTK-ban, és remélem, a jövőben is további szép sikereket tudunk együtt elérni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!