Tenisz
Gálfi Dalma

„Megtörhetetlennek kell lennünk” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2018.05.01 Frissítve: 2018.05.01 Labdarúgás női

Női labdarúgócsapatunk kiválóságával, Nagy Lillával készített interjút a Football Factor blogja.

Női labdarúgócsapatunk nagyon fontos győzelmet aratott a hétvégén a JET-SOL Liga felsőházi rájátszásában, de Nagy Lilla tudja, még nem dőlhetnek hátra.

– Nekünk a következő hétvégén nagyon fontos három pontot kell szereznünk – szögezte le Lili, a Football Factor blogjának adott interjújában. – A saját kezünkben van a sorsunk, egy pillanatig sem vehetünk nagyobb levegőt, és nem nyugodhatunk meg. Innentől lesz igazán nehéz és kemény a szezon hátralévő része, mert sajnos nagyon kevesen vagyunk, így pedig nagyon nehéz végigvinni egy bajnokságot. Amióta elkezdtük a munkát a nyáron, tizenhárom ember esett ki különböző okok miatt, és ezt a gondot még egy férfi NB I-es csapat is csak nagy nehézségek árán tudná áthidalni. Nem tudok mást mondani, egyelőre a szívünk visz minket.

A beszélgetés során szóba került a válogatott is, amelybe az utóbbi pár hónapban már nem kapott meghívót a villámléptű szélső.

Sajnos október óta nem érzem azt, hogy számítana rám a szövetségi kapitány, legutóbb sem kaptam lehetőséget, igaz, nem is voltam olyan állapotban, hogy a válogatottban játsszak. Megvan biztos annak is az oka, miért nem vagyok behívva. Hálás vagyok, hogy négy évig ott lehettem, ez most így alakult, és természetesen mindent megteszek, hogy visszakerüljek, de úgy érzem, nincs egyszerű dolgom.

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!