Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

„Megfelelően felkészültünk”

Publikálva: 2018.08.06 Frissítve: 2018.08.06 Labdarúgás női

Cseh András rendkívül elégedett a játékosaival, de tudja, nehéz dolguk lesz a Bajnokok Ligájában.

– Lassan véget ér a felkészülés, kedden már tétmeccs vár rátok. Készen álltok?

– Nagyon jól dolgoztak a lányok, de messze még a munka vége. Egy hónapunk volt, ez elég kevés, ráadásul nekem még a saját csapatommal is meg kellett ismerkednem, nem csak a leendő ellenfelekkel. De most már legalább tudom, hogy ki, milyen formában van, kitől, mire számíthatok. Összességében azt gondolom, megfelelően felkészültünk a Bajnokok Ligája selejtezőire.

– Az eddig látottak alapján mi lehet a csapat legnagyobb fegyvere?

– Az utolsó meccset leszámítva végig nagyon jó volt a védőmunkánk, és elöl is vannak kreatív játékosok, akik tudnak vártlant húzni. Ami pedig a legfontosabb, mentálisan nagyon erősek a lányok.

– Hogyan teljesítettek az előzetes várakozásaidhoz képest?

– Minden képzeletemet felülmúlták. Nem lebecsülve a női labdarúgást, de sokkal többet kaptam tőlük, mint reméltem. Nagyon tehetséges, jó játékosok.

Edzői szempontból mi a legfőbb különbség férfi és női csapat között?

– Itt a lányok kicsit talán érzékenyebbek, igaz, fogékonyabbak is. Nagyon jó velük dolgozni, mindent megcsinálnak, amit kérek. Ha hibáznak és erre utólag felhívom a figyelmüket, akkor tudom, hogy a következő alkalommal odafigyelnek, és igyekeznek jobban csinálni.

Milyen célkitűzésekkel vágtok neki a Bajnokok Ligája selejtezőinek? Mi lehet a realitás?

– Talán a második hely a realitás, de még azt is bravúr lenne megcsípni. Sajnos keveset tudunk az ellenfelekről, de egy-egy meccsen bármi megtörténhet, akár egy gyors kontra is dönthet, a labdarúgás igazságtalan. De természetesen megpróbáljuk megnyerni a csoportot, még ha irreális, akkor is, hisz sportemberek vagyunk.

A szezon előtt azt mondtad, tudod, hogy nem lesz könnyű dolgod. Érzékeltél bármit ebből?

– Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de nem szeretnék ezen stresszelni, izgulok eleget a meccsek közben. Igyekszem a maximumot kihozni a lányokból, és megpróbáljuk megvédeni a bajnoki címet.

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!