Atlétika
Jankovics Dániel

„Éreztem, hogy jól sikerülhet a verseny”

Publikálva: 2017.03.20 Frissítve: 2017.03.20 Vívás

Az MTK Budapest sportolója éremért ment Plovdivba, és nem is okozott csalódást.

Muhari Eszter egyéniben ezüstöt, csapatban pedig aranyat szerzett a plovdivi párbajtőr Európa-bajnokságon, annak ellenére, hogy mindössze 14 és fél éves, és nála két évvel idősebb versenyzőkkel kellett megküzdenie.

A versenynap elején már éreztem, hogy fogok tudni koncentrálni, és jól sikerülhet az Európa-bajnokság. A csoportkörben még nem vívtam olyan magabiztosan, de a táblán már nagyon odafigyelve tudtam versenyezni, ami sokat segített.

A Brüll Alfréd Akadémia kiválósága már hozzászokott ahhoz, hogy idősebbekkel kell versenyeznie, így dobogós reményekkel utazott Bulgáriába.

Mindenképpen érmet szerettem volna, a színe nem számított, mivel még két évem van ebben a korosztályban, de szerencsére sikerült ezt a célkitűzést megvalósítani.

Ugyan Eszter aligha lehet szomorú az eredmény miatt, akár meg is nyerhette volna a versenyt, hiszen mindössze egy pontra volt attól, hogy az utolsó mérkőzését is megnyerje a lengyel Byrch ellen, aki végül 15-14-re győzött ellene a döntőben.

Kicsit csalódott voltam, hogy egy tuson múlt a dolog, de a lengyel leány is két évvel idősebb, mint én, így nincs okom csüggedni. Vele, és a többiekkel is lesz még lehetőségem összecsapni a jövőben.

Mi sem bizonyíthatta volna jobban azt, hogy az MTK Budapest sportolója nem szomorkodott az egyéni verseny miatt, mint az, hogy a magyar csapatot később hozzásegítette az aranyhoz.

Egyéniben sokkal nehezebb volt a verseny, hiszen ott nem voltak csapattársak, akik ki tudtak segíteni, viszont a csapatelsőségnek is rendkívül örülök.

Várkonyi Marina, az MTK Budapest tőr/párbajtőr szakosztályának vezetője a siker után elmondta, mennyire sokat számít, hogy Eszter fejben is roppant erős, és nagyon éretten kezeli a versenyszituációkat. A fiatal párbajtőröző ezt megerősítette, de elmondta, nem csak ennek köszönhető a sikere.

Rengeteget edzek idősebbekkel, és tőlük nagyon sokat tudok tanulni, hiszen más a technikájuk, mint a saját korosztályomban vívóknak. Gyorsabbak, több akciót tudnak végrehajtani, így ez nem ér meglepetésként a versenyeken – vélekedett a kék-fehérek tehetsége. Úgy gondolom, hogy mentálisan is erős vagyok, hiszen gyorsan átlátom a támadási felületeket, és hamar tudom alkalmazni az edzői utasításokat. Ezen kívül még sokat segít, hogy balkezes vagyok, hiszen az ellenfelek nagy része jobbkezes, ezért nekik nehezebb ellenem vívni.

Ugyan még messze van a felnőttkortól, megvan arról az elképzelése, mi kell ahhoz, hogy továbbra is ilyen tempóban fejlődjön.

Nagyon sokat kell még kitartóan dolgoznom, keményen kell edzenem, és rengeteget kell gyakorolnom. Minél többet találkozom felnőtt, vagy junior vívókkal, annál több trükköt tudok elsajátítani, ami jól jöhet a jövőben.

Zárásként Eszter azt is elmondta, nagyon sokat segít a karrierében a Brüll Alfréd Akadémia támogatása.

Nagyon megkönnyítik a dolgunkat, hiszen anyagilag is támogatnak, így minden olyan felszerelést be tudunk szerezni, amire szükségünk van a felkészülésünk során.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!