Kézilabda
Szőke Szonja

„Éreztem, ez az én évem lesz.”

Publikálva: 2017.12.26 Frissítve: 2017.12.26 Atlétika

Produktív szezont zárt hétpróbázónk.

Krizsán Xénia 2017-ben igazán kitett magáért, hiszen a fedett pályás Európa-bajnokságon a negyedik helyen zárt ötpróbában, a londoni világbajnokságon pedig épphogy lemaradt az első nyolcról, és a kilencedik helyen végzett. Egyesületünk atlétájával tekintettünk vissza az elmúlt esztendőre.  

Ha felkészülést tekintem, még soha nem edzettem annyit, mint idén. Úgy éreztem, ez az én évem lesz. Belgrádban negyedik lettem az Európa-bajnokságon, egyéni csúccsal, aminek nagyon örültem, hiszen jó szezonindító volt. Ezután készültünk a szabadtéri időszakra: hatalmas kedvvel edzettem a londoni világbajnokságra. Sajnos a verseny előtt három héttel gerinc csigolyaívszakadással bajlódtam, és volt olyan időszak, amikor a sérülés miatt kocogni sem bírtam. Kaptam injekciót, elkezdtem gyógytornázni, és a verseny hetére eljutottam oda, hogy már magasat is tudtam ugrani, így elutaztam és elindultamigaz, nem fájdalommentesen – mesélt a 24 éves atléta. Mentálisan nagyon nehéz volt ezt feldolgozni: úgy gondoltam, életem csúcsformájában vagyok, de a sérülés miatt mégsem tudtam úgy odatenni magam, ahogy szerettem volna. Ennek ellenére a kilencedik hellyel elégedett vagyok, ráadásul gerelyhajításban és 800 méteren egyéni csúcsot értem el, utóbbit még most sem sikerült igazán feldolgoznom.

Xéni azt is elmondta, nem tudják, mikor történt a baj, de pont a legrosszabbkor hátráltatta a felkészülését.

Csak a sérülés miatt voltam csalódott, a versenyek egész évben az elvárásoknak megfelelően alakultak. Nem tudjuk, mikor történt, de borzasztó, hogy pont a világbajnokság előtt jött ez elő.

A jövő évben hasonló lesz a forgatókönyv az MTK Budapest üdvöskéje számára: a fedett pályás időszak után nyáron viszont ezúttal nem vb, hanem Eb következik.

– Magyarországon kezdem a fedett pályás versenyszezont, majd következik a világbajnokság, bár oda nehéz lesz kijutnom, hiszen nyolc versenyzőt hívtak meg eddig oda. Ez a szám bővülhet tizenkettőre, amiben remélem én is benne leszek, mert nagyon szeretnék ott lenni ezen a versenyen. Szabadtéren a legnagyobb megmérettetés Berlinben az Európa-bajnokság lesz.

A világbajnokságon Xéni talán még magát is meglepte, amikor egyéni csúcsával az egész mezőnyben a legjobb időt érte el nyolcszázon. Tudja, nem ebben a számban kell a legtöbbet fejlődnie, hogy a még közelebb kerüljön az Európa- vagy akár világbajnoki dobogóhoz.

– A legjobbakhoz képest a 200 méteren van a legnagyobb lemaradásom, és ebben sokat kell javulni. Egyelőre nem találtam meg azt a ritmust, ami ehhez a számhoz kell. Emellett szeretnék stabilizálódni az ugrószámokban is.

2018-ban – remélhetőleg már sérülésmentesen – ismét az egyéni fejlődés a cél, ami remélhetőleg újabb szép eredményekhez vezethet.

– Nyilván szeretnék egyéni csúcsokat elérni, de egyelőre most is befolyásol a nyári sérülésem. A vb előtti injekció egy ideig helyrehozta, de az orvosok azt mondták, hogy ez önmagában a problémát nem oldja meg. Furcsa a felkészülés ilyen szempontból, mert rengeteget gyógytornázom, de súlyt például egyáltalán nem emelhetek. Szeretném a legjobbat elvárni magamtól, de ilyen körülmények között nehéz lesz. Nem voltam ezúttal széthajtva, szóval még az is lehet, hogy pozitívan jövök ki a sérülésből, és remélhetőleg az első nyolcba tudok kerülni az Eb-n. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!