Kézilabda
Szőke Szonja

„Áttörtük a lélektani gátat”

Publikálva: 2017.10.07 Frissítve: 2017.10.07 Röplabda

Nem volt könnyű dolga, mégis magabiztosan nyert az MTK Budapest női röplabdacsapata.

MTK Budapest – TFSE 5-0 (17, 12, 22, 19, 15)

MTK Budapest: Hatziefsztratiadu 12, Kötél Zs. 3, Nyuka 7, Horváth Z. 14, Godó 23, Takács B. 22
Csere: Szalai A. (liberó) 1, Szabó Á. 1, Deli
Vezetőedző: Tóth Gábor

Péntek este a TFSE ellen játszott felkészülési mérkőzést a Városmajorban az MTK Budapest női röplabdacsapata. Tóth Gábor sérülés miatt nem számíthatott Hajek-Nagy Fannira, a születésnapos Kis Rebekára, Kovács Lillára és Takács Dorotira.

Az első játszma eleinte kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapatnak időre volt szüksége, hogy felvegye a mérkőzés ritmusát. Érdekesség, hogy a hazaiak harmadik pontját a Hajek-Nagy Fanni távollétében főszereplővé avanzsáló, alig 17 éves Szalai Anna szerezte – liberóként. Az első technikai szünetben még a vendégek vezettek két ponttal, ám ezt követően lassan rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére Tóth Gábor együttese, és behúzta az első szettet (25-17).

Talán a második játszmában tűnt a legegyértelműbbnek az MTK Budapest fölénye: a Takács Bernadett, Godó Panni duó továbbra is fáradhatatlanul termelte a pontokat, ráadásul a mezőnyben sem vallottak szégyent a kék-fehérek, így hamar le tudták rázni ellenfelüket, és meg is őrizték tetemes előnyüket a szett végéig (25-12).

Lehet, épp a második játszma egyoldalúsága miatt, a harmadik elejébe „belealudt” az MTK Budapest: 0-4-et mutatott az eredményjelző, amikor a kék-fehérek észbe kaptak, és 6-0-s szériájuknak köszönhetően visszajöttek a meccsbe. A hősiesen mezőnyöző TFSÉ-t azonban nem tántorította el a hazaiak feltámadása, sőt! 10-12-nél Tóth Gábor időt, és türelmesebb játékot kért övéitől: a kidolgozott, felépített támadásokból rendre az MTK szerzett pontot, de a spontán, adok-kapok jellegű labdamenetek végén szinte mindig a vendégek örülhettek. A hajrához közeledve lassan visszaszerezte a vezetést a hazai csapat, és nagy küzdelemben végül behúzta a harmadik szettet is (25-22).

A harmadik játszmát követően Kötél Zsanett számára véget ért a mérkőzés, a folytatásban előbb Deli Zsófi, majd Szabó Ágnes irányította a csapatot. Bár a fiatalok nem vallottak szégyent, a játék képén bizony meglátszott a 60-szoros válogatott csapatkapitány hiánya, és vérszemet kapott a TF. Kisebb-nagyobb kommunikációs problémák, meg nem értés jellemezte ekkor a hazaiak játékát, de még ezek ellenére is meg tudták nyerni a negyedik játszmát (25-19).

Az utolsó szett – a két vezetőedző megegyezése értelmében – mindössze tizenöt pontig tartott. Az alaposan megfiatalított MTK továbbra is nehezen találta a ritmust, 10-10-et követően a kék-fehérek – három ki nem kényszerített hibát vétve – három pontot ajándékoztak ellenfelüknek. De a hazaiak ezúttal sem tették meg azt a szívességet ellenfelüknek, hogy megroppanjanak, és amikor már úgy tűnt, szettet nyerhet a TF, az MTK felzárkózott, majd fordított (17-15).

Az MTK Budapest legközelebb vasárnap, a XVIII. Ádám László Emléktornán lép pályára: előbb a házigazda Gödöllő, majd a Jászberény ellen.

Tóth Gábor:Próbáltunk olyan taktikai elemeket gyakorolni, amelyeket a Vasas ellen is szeretnénk majd alkalmazni, ez volt a célja a mai meccsnek. Az első három szettel nagyon elégedett voltam, igaz, az elsőt kicsit megilletődötten, idegesen kezdtük. Az utolsó két szettre feladót cseréltem, ekkor már döcögött a játékunk, a fogadásunk és a támadásaink is. Összességében azonban elégedett vagyok, nagyon fontos volt, hogy ezzel a győzelemmel áttörtünk egy lélektani gátat. 

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!