Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

„A világbajnokság előtt azt mondtam, ha Krisztián ötödik helyen végez, elégedett leszek.” (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.09.05 Frissítve: 2019.09.05 Cselgáncs

Tóth Krisztián edzője, a magyar válogatott szövetségi kapitánya értékelte az MTK Budapest cselgáncsozójának tokiói szereplését.

Pánczél Gábor precíz ember, vigyáz a felszerelésére. A 2015-ös asztanai világbajnokságon kapott, nevesített pólójában érkezik, és látszik rajta, hogy nem magyarázkodni jött. Bízik tanítványában, minden eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy a tokiói olimpiára tökéletes állapotba hozza a dzsudokát.

– Jóval korábban elutaztatok a világbajnokság helyszínére, Japánba. Hogy sikerült az akklimatizálódás, hiszen szűk egy év múlva hasonló helyzetben lesztek az olimpia előtt?

– Többször jártunk már Tokióban, hiszen ott olyan ingereket kaphatnak a versenyzők, melyeket máshol nem, ráadásul a sportág szülőhazájáról van szó. Még soha nem választottuk a „beesünk a versenyre” megoldást, de erre később visszatérek. Most azt mondták a sportolók, hogy hasznosnak ítélik, hogy ennyivel hamarabb kiutaztunk, de ez személyfüggő.

– Kinek, hogy sikerült?

– Tavaly, csaknem hat hetet voltunk ott – igaz, hogy télen –, és mindenki küszködött az átállással, most két nap alatt sikerült a teljes válogatottnak megszokni az időeltolódást. Mindenkit külön kimértem a rendelkezésre álló legmodernebb eszközökkel, módszerekkel. 2018-ban tizenegy nap kellett, most elég volt kettő, és mindenki rendben volt.

– Krisztián korábban a világversenyek előtt panaszkodott apróbb, nagyobb sérülésekre, néha mentális gondjai is voltak.

– Most semmi baja nem volt, így már kezdtem is aggódni – folytatta Gábor mosolyogva. – Végre aztán egyik nap elkezdett fájni a dereka, így megnyugodtam, de másnapra elmúlt. Szóval az előkészületek simán mentek.

– Azzal, hogy Krisztián második a világranglistán, biztos olimpiai résztvevő, speciális helyzetben van.

– Így van, hiszen egészen más pozícióból vizsgálódunk mi, mint a többiek. Nekünk lehetőségünk van kísérletezni, és ezt történt most a világbajnokságon. Fontos tudni, hogy az Ázsiában eltöltött idő csak bizonyos intervallumon belül hasznos, aztán inkább kárt okoz, visszaüt, főleg mentálisan.

– A bevezetés tehát rendben volt, jött a sorsolás.

– Viszonylag jó ágra került, és ezzel élt is, amíg lehetett. Bedarált mindenkit, bírta, nem savasodott, a kubai ellen megcsinálta a bravúrt.

– Az már a vigaszág volt, beszéljünk előbb a svéd Európa-bajnokról, akit eddig ötből ötször vert, de most kikapott tőle!

– Marcus Nyman olyan napot fogott ki, hogy maga is csodálkozott. Éles volt, összeszedett. Rengeteg pénzt adna azért, hogy az olimpián is igy teljesítsen. Mellesleg rajta kívül – más kategóriában – többen is voltak ezzel így. A 90 és a 100 kilós súlycsoportot olyan ember nyerte, akinek korábban nem volt érme világversenyről.

– Krisztián úgy ment ki, hogy érmes lesz.

– Eddig szerencsétlenül alakultak a világbajnokságok Krisztián számára. Hol lázas volt, hol hibázott kicsit, hol belenyúltak a bírók. Most változtatott a stílusán. Én ebbe nem szólhatok bele, mert ha bejön, akkor abba az irányba kell erősíteni. Most nem jött be.

– Az ötödik hellyel tulajdonképpen teljesítette a kötelezőt.

– Igen. Az érem várható volt, de ez a hatodik világbajnoksága, ahol a legjobb nyolcba kerül. Négyszer volt ötödik, egyszer hetedik, egyszer ezüstérmes. Most azt mondom, hogy aki a világranglistán ilyen jó pozícióban van, az elkövethet hibákat.

– Ha a matematikát nézzük, akkor ezzel az ötödik hellyel megerősítette a pozícióját a világranglista élbolyában.

– Új a pontrendszer, így most ezzel úgy számoljunk, mintha Grand Prix aranyérmet nyert volna. Nagyon jól „fizet” a világbajnokság, a győztes kétezer pontot kap. A súlycsoport holland aranyérmese azonnal a harmadik helyre lépett előre.

– Az olimpiai ciklusban 24 hónap alatt 65 kvalifikációs verseny van. Hogy lehet ezt bírni?

– Öt plusz egy verseny számít, csak ezekből jöhet pont, helyezés, így sokaknak állandóan versenyezni kell, és akinek nincs eredménye, annak mindenhol kötelező indulni. Mi sokkal jobb helyzetben vagyunk, még akkor is, ha csak Krisztián súlycsoportjában száz vetélytárs van, ebből 12 esélyes a dobogóra.

A világranglista állása 2019. szeptember 4-én:

„A világbajnokság előtt azt mondtam, ha Krisztián ötödik helyen végez, elégedett leszek.” (GALÉRIA)

– Visszatérve az ötödik helyezésre, mi a véleményed róla?

– A világbajnokság előtt azt mondtam a kollégáknak, hogy az ötödik hellyel elégedett lennék, mert ismerem a súlycsoportot, a versenyzőmet. A kubai ellen sérülten nyert, ez bravúr. Az olimpián ebből legalább kettő kell az éremhez. Ha kicsit „élesebb” lett volna, akkor dobogós. Rengeteg pontot szerzett, és ez jó. Kísérletezünk tovább.

– Mennyire súlyos a sérülése?

– Elsőre komolyabbnak tűnt, de zavaró volt, mert nem tudta azt csinálni, amit tud. Meghúzódott a combfeszítője, így kiesett alóla a lába. Ennek ellenére küzdött, megpróbált mindent, de ebben most ennyi volt. Felépül hamarosan.

– Mi a következő feladat?

– Abu Dhabi-ba megyünk október végén, aztán decemberben Mesterek Tornája lesz Kínában, és itt térek vissza az elején említett „beesésre”. Ott kipróbáljuk, hogy csak egy-két nappal korábban érkezünk, és teszteljük, hogy mi a helyzet, ha öt-hat órás időeltolódással kell valamit kezdeni a sportolónak. Krisztián nagy harcos, szóval ki fogja bírni ezt is.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!