Atlétika
Szabó Beatrix

Vívás a karanténban – Márton Anna (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.05.24 Frissítve: 2020.05.24 Vívás – kard

A Magyar Vívószövetség klubunk világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes kardozóját, Márton Annát látogatta meg otthonában.

Furcsa volt számomra a karantén. Eleinte igazából fel sem fogtam, mi történik. Ami talán nem is meglepő, elvégre a második világháború óta nem maradt el olimpia. Hetek teltek el, mire megértettem, hogy most nem a kvóta a legfontosabb, hanem valami egészen más. Annyira készültünk és vártuk Tokiót, de mostanra minden átértékelődött bennem – mondta Márton Anna.

– Mesteremmel, Gárdos Gáborral, – aki egyben a válogatott edzője is – megbeszéltük, hogy addig semmiféle komolyabb szakmai munkának nincs értelme, amíg nem tudjuk a folytatás menetrendjét. Úgyhogy marad a fizikai felkészülés, a kondit meg kell őrizni, a továbbiakat pedig a versenynaptár függvényében fogjuk pontosan megtervezni.

– Ez az időszak tökéletesen alkalmas volt a nagy sétákra, kirándulásokra. A karantén első hónapját kedvenc helyemen, a Balaton-felvidéken töltöttem, és Ében, a kutyám természetesen oda is velem tartott. Itt, ezen a képen már itthon, Budán tettünk kirándulást.

– Itt nem én végzek képességfejlesztő gyakorlatokat, hanem játszom Ébennel. Ezekben a hónapokban rá is sokkal több időm jutott. Nem siettetjük a visszatérést, már csak azért sem, mert az elnökségi döntés értelmében májusban nem lehetnek válogatott edzések.

– Abszolút optimista vagyok a jövőt illetően. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó kvalifikációs versenyen a csapat kiharcolja a kvótát. Fiatal együttes a miénk, egy év alatt fejlődni fogunk, több riválisunk viszont nem mondhatja el ugyanezt magáról. Úgyhogy miénk a jövő!

Forrás: hunfencing.hu, fotó: Kovács Márton

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!