Atlétika
Magyari Zoltán

Vereséggel kezdtünk

Publikálva: 2018.09.16 Frissítve: 2018.09.15

Az utolsó másodpercben kapott kosárral kikaptunk, így vereséggel kezdtük a 2018/19-es szezont.

MTK Törökbálint–Ford Ivanics-Budafok  72-74 (18-24, 16-15, 21-22, 17-13)

Törökbálint Sportközpont

statisztikai lap

Hazai pályán kezdte csapatunk a bajnoki idényt. Nagy Szabolcs triplájával 3-1-re vezettünk, de utána 12 budafoki pont következett. Mint később kiderült, ez meghatározta a találkozó alakulását. Végig mi futottunk az eredmény után. Az első negyed után 18-24, a félidőben 34-39 volt az állás.

A nagyszünetet követően megint a Budafok növelte előnyét, hét perc elteltével 43-56-ot mutatott az eredményjelző, azonban összekapta magát csapatunk, és a záró játékrész előtt hat pontra csökkent a hátrány (55-61).

A záró etapban az egyébként egyik legeredményesebb kosarasunk, Jakab Péter első pontjai is megszülettek tripla révén, de sajnos ezúttal nem ment több. Így a többiekre még nagyobb teher hárult. A vendégek már-már megnyertnek vélték a meccset, ám együttesünk huszáros hajrával, egy perccel a vége előtt kiegyenlített (72-72). sőt, alig fél perccel a zárás előtt mi támadhattunk. Sajnos Nagy Szabolcs hárompontos kísérlete kipördült, az ellentámadás végén pedig Puszta Dávid középtávolija a gyűrűnkben landolt. Kikaptunk.

A pontok terén Bognár Mátyás, Bihari Máté és Nagy Szabolcs jeleskedett, de Vámos László három bedobott triplája is dicséretes. Sajnos a védekezés viszont igencsak vegyes színvonalúra sikeredett. Tudjuk, hogy sok fiatalra is támaszkodó csapatunk nehéz szezon előtt áll, de tovább kell dolgoznia mindenkinek a fejlődésért. Erre Bódi Ferenc edző személye garancia.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!