Kézilabda
Dakos Noémi

Úton a nemzetközi nagymesteri cím felé

Publikálva: 2019.01.19 Frissítve: 2019.01.19 Brüll Alfréd Akadémia

Két éven belül reális lehet sakkozónk számára a legmagasabb titulus.

Juhász Ármin, sakkszakosztályunk egyik legígéretesebb tehetsége, 2017 óta a Brüll Alfréd Akadémia kötelékében pallérozódik. Fiatal kora ellenére már rengeteg sikert tudhat a háta mögött, és igyekszik a hazai és nemzetközi porondon is bizonyítani rátermettségét klubunk színeiben.

Alapvetően, amire a legbüszkébb vagyok az, hogy kilencszeres ifjúsági magyar bajnoknak mondhatom magam, igaz, ebből nem mindegyik az MTK Budapest színeiben született. Az utóbbi években az MTK-val az NB I-ben és az NB I/B-ben is szerepelhettem. Az élvonalban a második táblán játszottam, ahol a környező országok rengeteg olimpiai válogatottja ellen mérettem meg magam – sokszor sikeresen –, ami meghatározó élmény volt számomra. Az utóbbi időben az ifjúsági mezőnyből kiöregedtem, ebből fakadóan a nagyobb nemzetközi sikerek elmaradtak a közelmúltban – kezdte a 21 éves tehetség. – 18 éves koromban Európa-bajnoki második helyet értem el a válogatottal, ami elképesztően nagy dolog, ifi válogatott azóta sem került dobogóra ezen a versenyen. 2017 decemberében, Zadarban játszottam nemzetközi tornán, ahol a második helyet értem el, ez pedig pályafutásom egyik legszebb eredménye. Ugyancsak Horvátországban, a Split Openen a harmadik helyen zártam: kilenc meccsből hetet megnyertem, kettő döntetlenem volt, így veretlenül abszolváltam ezt a viadalt. Ezekre a rangos nemzetközi eseményekre a Brüll Alfréd Akadémia támogatása nélkül nem juthattam volna ki.

Ármin számára a jövőben is fontos lesz, hogy nemzetközi tapasztalatot szerezhessen, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is töretlenül fejlődjön. Az említett nívós viadalok és az NB I-es küzdelmek ehhez remek alapot biztosíthatnak.

– A tavalyi, NB I-es szereplés is nagyban segített a fejlődésemben, és hatalmas megtiszteltetés volt olyan klubot képviselni, ahol régen Portisch Lajos és Forintos Győző szerepelt. A kiesés ellenére ez remek tapasztalat volt, A miénk szinte az egyetlen csapat, amelyik légiós nélkül szerepelt, tehát sok esetben a környező országok klasszisaival néztem farkasszemet, és rengeteget tanultam. Többek között a válogatott szövetségi kapitányával, Balogh Csabával is megmérkőztem. Idén az NB I/B-t magabiztosan vezetjük, a cél egyértelműen a feljutás. Amennyiben sikerül újra az élvonalba kerülni, érzem, még sikeresebb lehetek, hiszen legutóbb picit több volt a szereplésemben.

Fiatal klasszisunk 2017-ben már nemzetközi mester volt, azonban ezzel nem elégszik meg, célja a legnagyobb fokozatot elérni.

– Ennél csupán a nemzetközi nagymester titulus nagyobb, amit reálisan két éven belül szerezhetek meg. Elég magasak a kritériumok, és rendkívül szigorú követelményeknek kell megfelelni. Először is 2500-as élőpontszámot kell elérni, amihez közelítek, a nehezebb része viszont az, hogy háromszor nemzetközi nagymesteri normát kell teljesíteni. Ezt csak olyan versenyen lehet elérni, ahol elég nemzetközi nagymester indul, az ilyen megmérettetések pedig nem gyakoriak. Amint megvan ez a két dolog, akkor lesz valaki nemzetközi nagymester. Március végén, Spanyolországban lesz a következő olyan verseny, ahol nemzetközi normákat lehet szerezni, legközelebb itt kerülhetek közelebb a címhez.

A Brüll Alfréd Akadémia programja támogatja a kiemelkedően szereplő sportolóinkat, és ez Ármin esetében sincsen másképp.

– Alapvetően kettő dologban segít nekem az akadémia: az edzéseimet támogatják Horváth József nagymesterrel, így sokkal nagyobb óraszámban tudok dolgozni, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. A másik dolog, hogy lehetőségem nyílt nemzetközi viadalokon részt venni, amik – lekopogom – eddig jól sikerültek. Különösképp motivált vagyok az ilyen tornákon, mert nagyon szeretnék bizonyítani az MTK-nak az itt elért eredményeimmel.

A nemzetközi nagymesteri titulus jelenleg az elsődleges cél, viszont természetesen hosszútávú elképzelései is vannak sakkozónknak.

– A legfontosabb most a nagymesteri cím, de szeretnék az MTK-val első táblára kerülni, és ha sikerül a feljutás, akkor az NB I-ben jó szezont futni. Az NB I/B-ben egyelőre még partit sem veszítettem, ezért úgy vélem, reális esély van arra, hogy a legjobb magyar csapatok top játékosai ellen is begyűjtsek néhány skalpot. Célom az is, hogy egyre több nemzetközi versenyen bizonyíthassak: minden sakkozó álma, hogy a Wijk aan Zee-ben rendezett tornára meghívják, és ezzel én sem vagyok másként. Ezen a versenyen a master kategóriában a világ legjobbjai indulnak, a challenger szekcióban pedig a tehetséges fiatalok. Emellett az olimpiai válogatottban is szeretnék játszani: ifiolimpián már indultam, és úgy érzem, jól ment a játék. Igazi csapatjátékos vagyok, úgy gondolom, tudnék segíteni az együttesnek, és pazar lenne, ha egyszer be tudnék oda kerülni.

Természetesen az európai elitbe vezető út nem egyszerű, de Ármin tudja, mire kell figyelnie a jövőben.

– A tapasztalatszerzés rendkívül fontos pályafutásom ezen szakaszában, ezért az NB I-es és a nemzetközi meccsek különös jelentőséggel bírnak. Minél több stílussal találkozom, annál jobban tudok majd alkalmazkodni. Játékban – azt hiszem – a kezdések variálását  bővíteném, amiket már nagyjából meg is tanultam. Ezeket a fegyvereket élesben is szeretném bedobni, majd hosszútávon beépíteni a repertoáromba, ezzel meglepetést okozva az ellenfeleimnek.

Akadémiánk üdvöskéjének már arról is van némi elképzelése, mivel szeretne foglalkozni a pályája végén.

– Öcsémmel, Juhász Ágostonnal edzőként kint voltam az ifjúsági világbajnokságon, ahol továbbképzésen megszereztem a legmagasabb edzői minősítést, amit lehetett, tehát már hivatalosan is a Nemzetközi Sakkszövetség által elismert szakedző lettem. Európában én vagyok a legfiatalabb, aki megszerezte ezt a minősítést, amire nagyon büszke vagyok. Úgy érzem, ez még jól jöhet, hiszen jelenleg a Testnevelési Egyetemen szakedzőnek tanulok, és a karrierem után akár szívesen kipróbálnám magam ezen a területen.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!