Atlétika
Krizsán Xénia

Ünnepelni szeretnénk!

Publikálva: 2016.06.09 Frissítve: 2016.06.09 U19

Hétvégén pihenőre térnek a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia csapatai, de előtte még fontos zárótalálkozók várnak fiataljainkra.

A tizennégy és a tizenöt évesek már jól megérdemelt nyári szünetüket töltik, pénteken, valamint szombaton viszont még három akadémiai csapatunkért szoríthatunk, azután pedig nekik is véget érnek a 2015/16-os bajnoki szezon küzdelmei, és ők is megkezdik a feltöltődést a következő idény küzdelmeire.

Lássuk, mi várható a három összecsapáson, kezdjük a legidősebbekkel!

Az MTK Budapest U19-es csapata, a felsőházi rájátszásból korábban elhalasztott, tizenkettedik fordulóval zárja a szezont, ahol fiataljaink, péntek délelőtt, az agárdi, Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, a Budapest Honvéd-MFA együttesét fogadják. A találkozónak a helyezéseket illetően gyakorlatilag nincs tétje, ellenfelünk szinte bizonyosan a második helyen zár, míg a mieink, a bronzérmet jelentő, harmadik helyen fejezik be az idényt. Ennek ellenére, nagy presztízscsata várható. A kedden, a Bozsik stadionban rendezett „odavágón” balszerencsés körülmények között, az utolsó percben kapott góllal szenvedtünk vereséget, így van miért törleszteni.

2016. június 10. 10:00 MTK Budapest U19 – Budapest Honvéd-MFA.

A tizenhét és a tizenhat évesek is a korosztályos bajnokságuk felsőházának, korábban elhalasztott, tizenkettedik fordulójával zárják az idényt.

Az MTK Budapest U17-es csapata, az elmúlt hétvégén, Agárdon, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián fogadta a zalaiakat, és fölényes, 6-2-es győzelemmel zártak. Ezzel a sikerrel, egy fordulóval a bajnokság zárása előtt már behozhatatlan, ötpontos előnnyel vezetnek a Budapest Honvéd-MFA előtt, így már korosztályos bajnokcsapatként utazhatnak Zalaegerszegre. Együttesünk célja nem is lehet más, mint feltenni a koronát, egész éves teljesítményükre és három ponttal a zsákban hazatérni Agárdra.  

2016. június 11. 11:00 ZTE Akadémia – MTK Budapest.

Az MTK Budapest U16-os csapatára izgalmas hétvége vár. Tizenhat éveseink, az elmúlt hétvégén, az egy évvel idősebb társaikhoz hasonlóan, Agárdon meccseltek, a debrecenieket fogadták, és nem kegyelmeztek. A háromgólos győzelem annyit jelentett, hogy ha fiataljaink sikerrel megvívják az előttük álló, debreceni összecsapást, akkor bajnokcsapatként térhetnek haza a cívisvárosból. Döntetlen esetén még számolgatnunk kellene. A Budapest Honvéd-MFA jelenleg 28 pontos, és egy egységgel előzi meg a kék-fehéreket, de a kispestieknek már nincs több találkozójuk. A 27 pontos MTK Budapest mögött, viszont ott lohol a 26 pontos Ferencvárosi TC, a zöld-fehérek hétvégén Felcsútra, a Puskás Akadémiához látogatnak. Jobb lenne a matek helyett győzni. Hajrá srácok, húzzuk be!

2016. június 11. 12:00 DVSC-DLA – MTK Budapest U16.

A találkozókról beszámolunk!

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!