Atlétika
Krizsán Xénia

Újra győztünk! (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.04.08 Frissítve: 2017.04.08 Labdarúgás

Fontos három pontot szerzett az MTK Budapest.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest  Mezőkövesd Zsóry FC 2-0 (2-0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1264 néző

Vezette: Farkas Ádám (Szert, Király, Pintér, Takács, Szalai)

MTK Budapest: Petkovics – Baki, Grgics, Poór, Vadnai - Vass, Borbély – Vogyicska (Nikházi, 46.), Kanta (Katona, 91.), Kolomoec – Torghelle (Martínez, 89.)

Gólszerzők: Torghelle (36.), Baki (42.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel – Vági, Balogh, Hudák, Gohér (Baracskai, 67.) – Tóth, Egerszegi, Pauljevics, Strestik (Dinjar, 83.), Molnár – Diallo (Kink, 67.)

A mérkőzés előtt a klub elnöke köszöntötte 85 éves – egykori –kajakosunkat, Kovács Lászlót, illetve a szakosztály sikeres sportolóit, Nagy Lászlót, Szabó Istvánt és Rajna Andrást, majd Deutsch Tamás és klubigazgatónk, Domonyai László, a 60 éves Hannich Péternek és az 50. élvonalbeli mérkőzését a Vasas ellen játszó Baki Ákosnak adott át ajándékot.

Mindkét csapat számára negatívan alakult az OTP Bank Liga 24. fordulója, ezért minden adott volt, hogy két kezdeményező, aktív együttes mérkőzésére kerüljön sor. Az MTK Budapest hozta is a várakozásokat, Torghelle már a 3. percben fejelhetett, de Tujvelnek ez nem okozott problémát. Ezt követően is irányítottak a kék-fehérek, Kanta szögletéből fejelt Grgics, de nem talált kaput. Pár perccel később Kanta és Torghelle összjátékából utóbbi került lövőhelyzetbe, de a védelem jól blokkolt.

Grgics, Kanta és Torghelle is lőtt, de a háló egyik alkalommal sem rezzent. Egészen a 36. percig, amikor Baki beadását még ki tudták fejelni a mezőkövesdi védők, a labda Borbély elé került, aki a védelem mögé fejelt; Torghelle reagált a leggyorsabban, első lövése kijött Tujvelről, a másodiknál azonban esélye sem volt a kapusnak.

A gólt követően alig telt el néhány perc, és az eredményjelzőt ismét állítani kellett. Kanta csúsztatta ki Bakinak a labdát, aki hatalmas sprintet követően lövőcsellel befelé indult, majd 17 méterről bal belsővel kilőtte a jobb felső sarkot.

A félidő végéig az állás nem változott, kétgólos hazai előnynél vonultak az öltözőbe a csapatok. A szünetben a Brüll Alfréd akadémista Márton Annát és edzőjét, Gárdos Gábort köszöntötte a klub. Panka felnőttként világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert. Tavaly decemberben a cancuni Grand Prix-n második lett, majd idén februárban megnyerte az athéni világkupaversenyt, áprilisban, Szöulban pedig ezüstérmet szerzette a Grand Prix-n.

A második játékrészre Nikházi váltotta Vogyicskát, de a kék-fehérek ott folytatták, ahol abbahagyták. Rögtön a pihenő után Kolomoec került hatalmas helyzetbe, de nem tudta elpasszolni a labdát Tujvel mellett. A következő nagy lehetőségig a 61. percig kellett várni, ekkor Kolomoec lépett ki a jobb szélen, tett középre, de Torghelle nem találta el jól a labdát. A játékszer Nikházihoz pattant, lövése viszont erőtlenre sikerült.

A Mezőkövesd becsülettel próbált jönni, és a 65. percben majdnem sikerült szépíteniük, de Hudák közeli próbálkozása elakadt Petkovicsban. Tomiszlav Szivics két friss embert is behozott ezután, de a következő helyzet így is a fővárosiak előtt adódott: Torghelle lépett be a tizenhatoson belülre, ahol látszólag buktatták, de Farkas sípja néma maradt.

Picivel később Baki kapott remek labdát a jobb szélen, majd emelt középre, de Nikházi elől fejjel tisztáztak a borsodi védők. A 81. percben Torghelle is fejjel próbálkozhatott, de kísérlete a kapu fölé repült Kanta szöglete után. Öt perccel később Kolomoec lógott meg a jobbon, de bombája elkerülte a kaput.

A hajrában is veszélyesebb volt a hazai csapat, főleg kontrákból; a 88. percben Vadnai játszott össze Nikházival, aki befelé cselezett, majd lőtt, de a vendég védők egyikéről megpattanó labdát Tujvel akrobatikus mozdulattal szögletre tornászta. Ezután újabb említésre méltó esemény már nem történt, így megérdemelt győzelmet aratott a budapesti gárda.  

Tamási Zsolt: – Nagy feszültséget éreztem a pályán az első percekben, de korábban meg tudtunk nyugodni, mint az ellenfél. Hasonló meccset játszottunk, mint a Vasas ellen. Az első félidőben négy nagy helyzetet is kialakítottunk, a második játékrészben pedig Kolomoec lehetőségénél eldönthettük volna a meccset.

Tomiszlav Szivics: – Benne volt a lábakban még a Magyar Kupa meccs, és sok gonddal küzdünk, mert rengeteg a sérültünk. Gyengén játszottunk, az MTK megérdemelte a győzelmet. Nem éreztem az energiát és az akaraterőt a pályán. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!