Kézilabda
Dakos Noémi

Újabb nehéz erőpróba

Publikálva: 2018.12.06 Frissítve: 2018.12.06 Röplabda

Az NB I Liga harmadik helyezettje látogat a Városmajorba.

A női röplabda NB I 11. fordulójában csapatunk a Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémiát látja vendégül a Városmajorban. A két együttes első, októberi összecsapása igen izgalmasra sikerült: bár az első játszmát hatalmas küzdelemben Milodanovics Andrea tanítványai nyerték, de végül fordítani tudtunk, és három ponttal távoztunk a Balaton partjáról.

A balatonfüredi meccs volt az első komoly megmérettetésünk ebben a szezonban – idézte fel az októberi mérkőzést vezetőedzőnk, Tóth Gábor. – Azt kaptuk, amire számítottunk: egy szívós, kemény Balatonfüredet. Az akkori győzelem nagy lökést adott a folytatásra.

A Szent Benedek 10 fordulót követően a 3. helyen áll az NB I Ligában, hátránya 8 pont a mieink mögött.

A szombati meccs sem lesz könnyebb, mint az első. Hasonló színvonalat, illetve küzdelmet várok, mint idegenben. Egy pillanatig sem szabad félvállról venni a Balatonfüredet, ezt talán mondanom se kell, abszolút egyenrangú ellenfélről lévén szó. Bízom benne, hogy egy újabb győzelem újabb lökést ad a csapatnak. Jövő hét szerdán megyünk Jászberénybe, és ha ott nyerni tudnánk, azzal feltennénk a pontot az i-re.

A szombati találkozón Sík Barbara és Suba István fújja a sípot.

2018. december 8. 17:00 MTK Budapest–Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémia (NB I Liga, 11. forduló); MTK Budapest Röplabdacsarnok

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!