Kézilabda
Fekete Bozsana

Udvarhelyi Gábor megtiszteltetésnek tartja a felkérést

Publikálva: 2014.10.01 Frissítve: 2014.10.01 Vívás

Sajtótájékoztatót tartott a szövetség, melyen hivatalosan is bejelentették, hogy az MTK vezetőedzője lesz a szövetségi kapitány, de ismertették a vezetőedzők, edzők névsorát is, melyben helyet kapott az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor is, aki szintén az MTK edzője.

A 61 éves Udvarhelyi Gábor mesterként, fegyvernemi vezetőedzőként, klubvezetőként évtizedek óta meghatározó alakja a magyar vívósportnak. A sportág – azon belül a párbajtőr – legfrissebb kiemelkedő sikerei közül a férfi párbajtőr-válogatott tavalyi vb-diadalából, illetve Rédli András idei Eb-győzelméből vállalt részt, de ott volt a pást mellett például Nagy Tímea sydneyi olimpiai győzelmekor is 2000-ben. 

"Végtelenül megtisztelő, hogy az elnök és az elnökség felkért erre a feladatra" – mondta a sajtótájékoztatón a kapitány, aki szerint azért indokolt a poszt újbóli betöltése, mert az olimpiai kvalifikáció eredményessége érdekében egy irányba kell mozdítani a magyar a sportágat és összefogás szükséges.

Kinevezését az elnökség – amint azt Csampa Zsolt elnök elmondta – egyhangúlag támogatta.

Udvarhelyi Gábor megtiszteltetésnek tartja a felkérést

Udvarhelyi Gábor munkáját vezetőedzők és edzők segítik. A férfi párbajtőrt Gelley István, a női párbajtőrt Kovács Iván, a férfi kardot Somlai Béla, a női kardot az olimpiai és világbajnok Pézsa Tibor, a női és férfi tőrt pedig egy személyben Érsek Zsolt irányítja vezetőedzőként. 

A szakemberek és a szövetség jelenlegi helyzetértékelése szerint a női és férfi párbajtőrcsapatnak, valamint a női kardválogatottnak van reális esélye a riói szereplés kiharcolására, egyéniben pedig – túl a három említett szakágon – férfi kardban és női tőrben kerülhetnek magyar vívók az olimpiai mezőnybe. Utóbbi kettőben nem rendeznek csapatversenyt Rióban.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!